Category Archives: Friss

Lapszél… Visszatérés

Lapunk áprilisi számában „Fekete betűkkel…” címmel vetettem papírra gondolataimat a járványról, a kilátásokról. Igyekeztem derűlátó lenni, s ez most igazolódni látszik. Csakhogy… Hosszú, monoton hónapok, hetek teltek el, s a maszk mögé kényszerült emberek egyre többször érezhették magukat bizonytalanságban. Annak ellenére, hogy a körülöttünk settenkedő, láthatatlan rémről, a járványról folyamatosan kaptunk információkat. Csakhogy nem láttuk (nem láthattuk) a végét, miközben a jövőnket igyekeztünk észszerűen tervezni. A balatoni ember ugyanis másképp tervez, hiszen nekünk a szezon diktál. Áttételesen mindenkinek. A kiskereskedő, a strandcikkes, az idegenvezető, a szállásadó, a büfé vagy étterem tulajdonosa az idegenforgalomra építi a maga és a családja jólétét. A jólét többségüknek június-júliusra már csak „lét”: elfogytak a tartalékok, nincs pénz felújításra, a vonzerő fokozására. A régió az idegenforgalomra rendezkedett be, a mezőgazdaság (elsősorban a szőlészetborászat) és a csekélyke ipar keveseknek biztosít megélhetést. Ám a balatoni ember nem csüggedhet, mert ezen a csonka nyáron kívül még nagyon sok, remélhetőleg igazi, korlátozásoktól mentes nyár jön. Messzire tekint hát, megrázza magát, s talán több ősz hajszállal, de belefog. Még az idén. Most, júliusban. Optimizmusomat a tények is alátámasztják: a „felszabadult” hónap első heteiben egyre több lett a turista, de a helybeliek is „kirajzottak”, s óvatosan keresték az első lehetőségeket: fagyizót, egyelőre csak a teraszán nyitott éttermet, turisztikai látványosságot. A legtöbben (vendégek és vendéglátók is) fegyelmezettségükről adtak tanúbizonyságot, s ezáltal erősödhetett a jövőbe vetett bizalom. Csakhogy a „hurrá optimizmus” olykor sérül is: a magasra tornáz(tat) ott árak sokszor elrettentőek, számos szolgáltatás csak lassacskán veszi föl a szezoni fordulatot, elképesztő számú rendezvény maradt, s marad el; egyes korlátozások (éppen az érdekünkben) továbbra is fennmaradnak, így a balatoni vonzerő mérsékeltebb lesz. A címbeli „visszatérés” mégis erőt, kedvet kínál és ad. Éljünk vele, mert több esélyünk nem nagyon adatik meg… Zatkalik András

Vágyakozás és racionalitás

Tervezett elavulás – tudatos elutasítás

A tervezett elavulás elmélete szerint az 1920-as évektől kezdődően a gazdasági növekedés fenntartása érdekében különféle cégek a korábbi, egyre tartósabb termékek helyett kevésbé eltartható, hamarabb elromló, ezért gyorsabban lecserélendő árucikkeket kezdtek tervezni, gyártani, árulni. A tervezett elavulás fogalma mára átalakult, kibővült ugyan, de létező jelenség, több arca is van, és nem szabad elfelejteni, hogy elavulás nélkül nincs fejlődés sem. A tervezett elavulás ellentmondása abban áll, hogy egyik oldalról a gazdasági növekedést serkenti, munkahelyeket teremt és tart fenn, addig a másik oldalról a változó divat vagy beépített technikai időkorlátok miatt felesleges költséget jelent a társadalom és a környezet számára is: mind az új termékek megvásárlása, mind a keletkező hulladék mennyisége, kezelése, és az előállításhoz szükséges nyersanyag- és energiaigény problémája miatt. Természetesen a termékek élettartamának meghatározása nem ördögtől való. A gyártók és a fejlesztők pontosan kiszámítják új termékeik életciklusát, ami abból a szempontból is fontos, hogy a termék és az egyes alkatrészek élettartama azonos legyen – ez a fogyasztó érdeke. Ezáltal azt is meghatározhatják, hogyan kell időzíteniük új termékeik bevezetését a piacra. Ez utóbbi a gyártó cég érdeke. A másik eset a termék minőségének csökkentésével elért költséghatékonyság, ami a fogyasztók részéről egy bizonyos szintig tolerálható – olcsó, de nem annyira megbízható a termék. A valódi probléma ott kezdődik, ha a gyártók szándékosan rosszabb minőségű termékeket állítanak elő, vagy a termék elavulási folyamatát befolyásoló, vezérlő hátsó kapukat építenének be. Ebben az esetben a fogyasztó nem tudja, mit vesz a pénzéért. Nem a vásárló dönti el, hogy mennyire tartós terméket vásárol. A gyártók közötti verseny ugyanakkor korlátozza a túl nagy kilengéseket: ha túlságosan tartós egy termék, akkor a gyártó nem tud eleget eladni belőle, de ha túl gyorsan tönkremegy, akkor a fogyasztók másikat választanak helyette. A másik kifogásolható eljárás a szervizelési lehetőség, az alkatrészek cseréjének ellehetetlenítése. Szerencsére a garancia és jótállási idők meghosszabbításával elérhető az élettartam növelése és a háztartási gépek szervizelési lehetőségei is fejleszthetők, ahogyan a fogyasztók hozzáállása a javításhoz is. Utóbbi években egyes gyártók szerencsére felismerték a fenntarthatóságra törekvők igényeit a környezetbarát termékek iránt és törekszenek arra, hogy ne legyen az élettartam korlátozva, az alkatrészellátás a szavatossági időn túl is legyen, illetve szétszerelhető, javítható, hulladék-mentesíthető legyen.

A tervezett elavulásnak különböző típusai vannak:

• élettartamra tervezés, a termék élettartamának gyártó által meghatározott időre történő „beállítása”, így minden alkatrészét erre az időtartamra méretezik
• inkompatibilitás miatti elavulás: jellemzően például számítógépes eszközök frissítései, vagy egy szerkezeti elem változása, ami miatt a régi rendszerbe nem illeszthető be
• közvetlen elavulás: alkatrészhiány, de az „olcsóbb újat venni a javítás helyett” is ide tartozik
• lélektani elavulás, amikor a még tökéletesen működő, de már divatjamúltnak számító készülékünket, vagy a ruháinkat cseréljük le.

A két utóbbi eset, a közvetlen elavulás, valamint a lélektani elavulás esetén a fogyasztói magatartás és felelősség jelentős. Sok fogyasztó fél attól, hogy nem tud lépést tartani, ha nincs a tulajdonában a legújabb, legjobb, legmenőbb eszköz. A reklámok a fogyasztóban elültetik a folyamatos vágyat az újabb és újabb dolgok iránt. A reklámoknak vissza kellene térniük az eredeti funkciójukhoz, hiteles és valós információt kell nyújtani a termékről. Ehelyett manapság csak vágyak és igények generálásáról szólnak, valódi mondanivalójuk pedig csak annyi: VEDD MEG! Ez az a pont, ahol józan eszünket elővéve mérlegelnünk kell. Kell ez a termék? Valódi szükséglet, vagy csak érzelmi alapú vágyakozás? Mennyi ideig tudom/fogom használni? Milyen a minősége? Mekkora környezeti terhelést okozott a gyártása és mekkora terhelést jelent majd a használata és a megsemmisítése? Váljunk tudatos fogyasztóvá!

Előtérben a szellemi kulturális örökség megőrzése

Csak a magán- és közszféra összefogása vezethet sikerre

Június végén zárult az a nemzetközi program, amely hat ország kilenc szervezetének együttműködése keretében úttörő szerepet töltött be az európai szellemi kulturális örökség megőrzésében. Az unió által több mint másfél millió euróval támogatott Culturecovery projektet a közelmúltban – a közreműködő Balatoni Integrációs Kft. szervezésében – online konferencián értékelték az érintett szervezetek prominens képviselői. Könczölné Egerszegi Zita, a kft. környezetvédelmi programigazgatója köszöntőjében, majd bevezető előadásában is hangsúlyozta: a globalizáció nem kedvez a népi kultúra továbbélésének, holott a turizmus egyik, s talán legfőbb mozgatórugója a célország szellemi és tárgyi kultúrájának megismerése. A tradíciók fenntartható megőrzése tehát mind a vendéglátók, mind a látogatók érdeke, s hogy a vonzerő megmaradjon, ahhoz az állami- és a magánakaratnak is harmóniába kell kerülnie. Az ökomúzeumok létrehozása feltételezi a közös akaratot, „eladható” turisztikai desztinációt jelent, s amely szintén nem közömbös: bevételi forrást biztosít mindazoknak, akik őseik földjén évszázados örökségek őrzését, ápolását vállalták fel. Némethy Sándor, a göteborgi egyetem tanára, e téma kontinens szerte elismert szakértője prológusként tette fel a kérdést: hogyan hasznosíthatjuk szellemi örökségünket? Mint mondta: a stabilitás ellen hat, hogy változnak a rendszerek, a jogi környezet és a szervezeti struktúra is, s a gondokat tetézi, hogy a specialisták száma sem éri el a kívánt mértéket. Jelenleg alig mérhető a társadalom lobby ereje, holott a civilek, a települések egyesületei erősíteni tudnák a közös akaratot. Indokolt egy szociális konszenzus megalapozása a deklarálandó értékekről, reformra szorul a szakemberek képzése, s a prioritások megfogalmazása is bőséges faladatot ad. Az előrelépés záloga a decentralizáció, a hatóságok és a civilek összefogása – csak így jöhetnek létre a tájobszervatóriumok, az ökomúzeumok, melyek egyben a híd szerepét is betöltik. Hazánkban a Celldömölktől Nagybajomig terjedő nyolc és félezer négyzetkilométernyi nyílt téri kultúrtáj képezhetné az alapot, a modellt, amely a közösségi összefogás révén elősegíti a helyi termékek értékesítését, a lakosság népességmegtartó erejének növekedését és együttműködésre serkentené az itt élőket. A sikerhez azonban nélkülözhetetlen a helyi lokálpatrióták aktivitása, tájkatalógus és dokumentáció készítése, a táj értékeinek, karakterének bemutatása. Bosse Lagerqvist – ugyancsak a göteborgi egyetem jeles professzora – előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy középkori módszerek felhasználásával hallgatóik is részt vesznek az értékek helyreállításában. A direkt ismeretszerzés révén képzett szakemberek lesznek, s ezt az utat járják be a kontinens számos egyetemén is. A gyakorlati oktatásban természetesen jelentős eltérések is lehetnek, hiszen például a franciák a rekonstrukciók során a tizenkilencedik század stílusát egységesítik, a görögök egyes műemlékeket teljesen lebontanak, elemeznek, majd ismét felépítik az objektumot. A legfontosabb feladat mindenütt az állagromlás megelőzése, tehát az értékek védelme. Ehhez a nemes célhoz könnyű támogatókat találni a helyi közösségekben, s általában ők azok, akik érzelmileg is erősen kötődnek lakóhelyük örökségéhez. Egyes felsőfokú intézmények a kézművességet is tudományos szintre emelik, így gondoskodva némely szakma vagy hivatás továbbéléséről, az ismeretek átadásáról. A professzor kiemelte a tudásbázis kialakításának fontosságát, a tájkezelési teendők szerepét, a nyilvánosság erejét, s a nemzetközi tapasztalatok átadásának szükségességét. Giuseppe Lo Papa, a palermoi egyetem tanára egy megdöbbentő szicíliai esettanulmánnyal lepte meg hallgatóságát. Vizsgálataik szerint több száz, vagy több ezer éves használat után a talaj egyszerűen eltűnik. A vizsgált háromezer-ötszáz hektáron a hat féle talaj összetételében nagy eltérések mutatkoznak. A gazdasági kényszer hatására az 1970-es évektől a szőlőművelést preferálták, ám ehhez a talaj szerkezetét is meg kellett változtatniuk. Munkájukat siker koronázta, az eredeti talajt darált mészkővel keverve csodálatos termést sikerült produkálniuk, s néhány év alatt négyszeresére emelkedtek Mazzarone városában és környékén a jövedelmek. A tudósok a jövőre nézve is szimulálták a talaj összetételét, s megállapították: a biodiverzitás várhatóan csökken, egyes fajok kihalnak, s elveszítenek bizonyos talajtípusokat. S bár a szőlő lett az uralkodó, a termőterületek lecsökkentek, a kényszerű öntözés révén azonban nő a talaj homogenitása. Fejes Éva, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa előadásában az ökoturizmus térhódítására hívta fel a figyelmet. Ez természetesen érthető, ha szűkebb és tágabb környezetünkben olyan jelentős természeti értékek vannak, mint a nemzetközi hírű Kis- Balaton, melyet joggal nevezhetünk a magyar tenger zöld övezetének is. Megtudhattuk, hogy a nemzeti parkhoz tartozó ötvenhétezer hektár hat nagy területen, mozaikszerűen helyezkedik el, s a látnivalók nem csak változatosak – csillagászat, majorok, csodálatos tájak, geoparkok – lenyűgözőek is. A regisztrált látogatók száma évek óta félmillióhoz közelít, s a vizes élőhely iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Mesés a nádasok világa is, ahol közel háromszáz madárfaj él. A tájegység vonzerejét csak tovább erősítik a magyar irodalom legjelesebb képviselőinek nívós alkotásai is. Vittorino Novello, a torinói egyetem professzora a piemonti organikus szőlőtermesztés gyakorlati tapasztalataira hívta fel a figyelmet. Itália második legnagyobb régiójában hét és fél ezer hektáron termesztenek szőlőt, melyből kétszázhatvanmillió hektoliter nedű készült az elmúlt évben. Megtudhattuk, hogy gondosan ügyelnek az ökológiai folyamatok védelmére: a szőlőfajták kiválasztásánál elsődleges szempont, hogy alkalmazkodjanak a helyi körülményekhez, ápolásuk, védelmük során azonban kizárják a mérgező gyomirtók használatát. A körültekintő gazdálkodás deklarált célja: a jövő nemzedékének helyzetbe hozása. Anders Nilsson, a svédországi Vastra Götaland Régió képviselője a helyi tájobszervatórium kialakításával kapcsolatos tevékenységet mutatta be. Elmondta, hogy számtalan természeti esemény – aszály, áradás, talajerózió – nehezíti munkájukat, ám úgy gondolja: az eredeti koncepcióhoz ragaszkodva 2023-ra már egy funkcionáló tájkép-obszervatórium fogadja majd a látogatókat. Addig azonban számos feladat hárul még a szervezőkre: rögzíteni kell az állami és régiós együttműködés kardinális pontjait, aktivizálni az itt élő polgárokat, meg kell szervezni a tájhasználók érdekeinek képviseletét. A tervek között szerepel, hogy térképre viszik a régió értékeit, az egyetemeket és a civileket egyaránt bevonják a munkába, geoparkot hoznak létre, s szorgalmazzák a különböző szektorok , valamint a táj használóinak együttműködését. A konferencia üzenete egyértelmű: a hagyományos tervezés helyett új dimenzióknak kell utat adni. Olyan koncepcióra van szükség, amely megfelelő választ kínál az éghajlatváltozás kihívásaira, csökkenti a falu és város közötti különbséget, s ismét élettel telnek meg a legintimebb közösségi életterek, a falvak. A projekt az Interreg Central Europe Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósult meg. Süli Ferenc

Közép-európai projekt: sikerre ítélve

Összefogás a veszélyeztetett kulturális örökség megóvása érdekében

Az éghajlatváltozásnak a természeti és kulturális örökségre gyakorolt, általánosságokban elfogadott hatása ellenére annak védelméről és megóvásáról még nem kellően és nem megfelelő szinten és intenzitással foglalkozik a nemzetközi politika. Hazai kezdeményezésekre, a kulturális örökség szélesebb körű nemzeti és nemzetközi politikákba történő integrálására nemrégiben történtek kísérletek Olaszországban és Franciaországban. Ezen kívül kutatási szinten kiemelik a komplex rendszerek (kulturális tájak, történelmi központok, régészeti területek), a korai előrejelző rendszerek és a katasztrófákra való felkészülés intézkedéseinek szükségességét, amelyek kifejezetten a kulturális örökség kezelőinek szólnak (Bonazza et al., 2018. A kulturális örökség megóvása a természeti és az ember okozta katasztrófáktól). Ezt a célt szolgálja a Central Europe Program keretében megvalósuló, úgynevezett STRENCH projekt is, amely 2020 márciusában indult el. A nemzetközi projekt célja a kulturális örökség és erőforrások fenntartható használatának javítása. A feladat adott: az éghajlatváltozással összefüggő szélsőséges/rendkívüli események hatása miatt veszélyeztetett természeti és kulturális örökség megőrzése és kezelése a politikai döntéshozók, a közigazgatási szervek, a magánszektor, valamint a társadalmi szereplők együttműködése és koordinációs fellépése révén, s amelynek elsődleges célja a sikeres európai projektek eredményeinek kiaknázása. A STRENCH projekt 24 hónapos időtartamú és 1,3 M euros költségvetésű, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap és – hazánk esetében – a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg. A projekt vezetője az olaszországi Légköri Tudományok és Éghajlatvédelmi Intézet – Nemzeti Kutatási Tanácsa, míg a többi partner: Ausztriából (Krems-i Továbbképzési Duna Egyetem, SISTEMA Környezetvédelmi Információs Vállalat), Csehországból (Elméleti és Alkalmazott Mechanika Intézet), Horvátországból (Dugopolje Önkrományzata), Magyarországból (Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.), Németországból (Forchheim Kerületi Tanácsa), Olaszországból (Villa Ghigi Alapítvány), és Szlovéniából (Szlovén Köztársaság Várostervezési Intézete) származik. A projekt nyitó rendezvényét online formában valósították meg, amelyen a partnerek – bemutatkozó előadásaikon túl – áttekintették a két év alatt elvégzendő feladatokat, valamint egyeztették a projekt megvalósításához keretet adó adminisztratív és pénzügyi szabályozás partnerekre vonatkozó pontjait. A projekt során a Balatoni Integrációs Kft. közreműködik egy WebGIS eszköz kifejlesztésében (szélsőséges időjárással összefüggően veszély térképek kidolgozása, kockázatértékelés), amely támogatja az állami – és magánszervezeteket a döntéshozatali folyamatban, a veszélyeztetett kulturális örökség megóvása érdekében az éghajlatváltozás hatásainak figyelembe vételével. Továbbá hozzájárul a kulturális örökség éghajlatváltozás miatti sérülékenységének vizsgálatához, részt vesz a kulturális örökség védelmére szolgáló stratégiák, katasztrófakockázat-kezelési és csökkentési transznacionális tervekben való integrálásában, végrehajtásában. Együttműködik a döntéshozatalban részt vevő érdekelt felekkel a kulturális örökség védelme érdekében.

Fotó: Helényi Tamás

Átlagos a halhullás a Balatonon

Jól működő rendszer biztosítja a gyors, operatív beavatkozást

A késő tavaszi, kora nyári halhullás hosszú évtizedek óta természetes folyamat a Balatonnál, bár a szakemberek szinte minden évben más-más intenzitású eseményeket regisztrálnak. Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati igazgatója szerint – az első fél év adataira támaszkodva – jelenleg is az átlagos mennyiséggel csökken ily módon a magyar tenger halállománya. – Egy naptári évben több olyan ciklus is érzékelhető, amikor az időjárási viszonyok és az ívás miatt különösen érzékenyek és sérülékenyek a kopoltyúsok. Az első hullám a – mostanában egyre kevésbé jellemző – jégtakaró elolvadása után jelentkezik, a második pedig az ívási időszakhoz köthető. Ez a biológiai folyamat meglehetősen legyengíti a halak szervezetét – különösen a kövek között ívó keszegek körében észlelhetünk gyakori elhullást. A tetemeket természetesen megvizsgáljuk, ám a diagnózis szinte mindig azonos – nem betegség miatt hullottak el. Az igazgató elmondta: napjainkban is a keszegállomány került az érdeklődés homlokterébe – a legyengült állományt ugyanis egy élősködő rák támadta meg, ám a víz hőmérsékletének emelkedésével ismét „beáll a rendszer”. – Nem meglepő, hogy a tó áramlásának megfelelően elsődlegesen az Ezüst- és Aranyparton észlelhetünk haltetemeket, de Földváron és Fonyódon is találhatunk lerakási pontokat. Alaptevékenységünkhöz tartozik az elhullott halak összegyűjtése, s erre az elmúlt évtizedekben jól működő rendszert alakítottunk ki. Tavasztól őszig két munkatársunk csak ezzel foglalkozik, de kiváló kapcsolatot építettünk ki a strandok üzemeltetőivel is. Ez utóbbiak maguk is begyűjtik az elpusztult állományt, munkatársaink pedig néhány órán belül gondoskodnak elszállításukról, megsemmisítésükről. S hogy némi számadattal is érzékeltessem a veszteséget: június 30-ig nyolcszázhuszonegy busával és mintegy harmincötezer darab keszegfélével lett szegényebb a Balaton élővilága. Ezek között néhány centiméter nagyságú pikkelyes és ötven kilogrammos busa is előfordult. Természetes vízről lévén szó, számunkra ez az arány és mennyiség abszolút elfogadható. Gondos gazdaként bánunk a tó élővilágával, s örömmel vesszük, ha a társadalom – közöttük a fürdővendégek – az általuk észlelt problémákra felhívják a figyelmet. Süli Ferenc