Monthly Archives: november 2013

Lapszél – Mi közük a nemzethez?

Briliáns produkcióval büszkélkedhet Egervári Sándor, a magyar válogatott közelmúltban elköszönt kapitánya. Hároméves munkálkodásának gyümölcse egyben súlyos kritika elődei tevékenységére: az elmúlt huszonöt évben nála jobb mérleggel egyetlen szövetségi edző sem rendelkezett, s az ezredforduló óta ő volt az egyetlen, aki a csoportkörben dobogóra tudta vezényelni fiait.

Bravó, Egervári! Bravó, mert ezt a pazar teljesítményt úgy érte el, hogy a hazai átlag meccsnéző három olyan félidőt tud talán emlékezetébe idézni, amikor irányítása alatt jól játszott a válogatott. Nem kimagaslóan, nem nemzetközi szinten – csak jól. Harmincnégy mérkőzésből három félidő, s ebbe a kategóriába tartozik az 5:3-ra elveszített hollandiai meccs is. Egervári persze kitűnő sportember, mert mellbedobással megelőzte a Magyar Labdarúgó-szövetség döntését: állítólag már a hatodik gól után eldöntötte, hogy távozik posztjáról.

A képzőművészetben is járatos szakmai vezető – állítólag a Győrben alkotott fallikus képei iránt több jeles műgyűjtő és rangos galéria érdeklődik – azért még győztesen kerülhet ki ebből a nyolcas zakóból. Győztesen, ha a szombathelyi reteszként elhíresült, részben „saját tulajdonú” játékosait sikerül jó pénzért értékesíteni. Guzmicsnak Romániában, Devecserinek vélhetőleg Hollandiában lesznek nagyobb esélyei, de azért célszerű lenne valamely közép-ázsiai országban is körülnézni. Minél messzebb, nehogy egy következő szövetségi kapitány látókörébe essenek!

Egervári dicstelen győri szereplése és minősíthetetlen búcsúja persze már felveti a kinevezők felelősségét is – de nem ez volt az egyetlen hibájuk. Már az itthon lejátszott, 4:1-es végeredményt hozó holland meccs is bizonyította: a kapitány fél a győzelemtől. A tizenhat hátvéd mellé – ahogy a foci zsargon mondja – betolatta még a csapatszállító buszt és a nagymama konyhai kredencét. Csak a csoda mentett meg bennünket akkor is a nyolcastól!

A történelem pedig arra tanít bennünket: ha félsz a győzelemtől, vereséget szenvedsz.

A magyar labdarúgásban persze nem Egervári az egyetlen, aki alkalmatlan tisztségére. Véber György, a Mezőkövesd edzője néhány évvel ezelőtt a siófoki díszpáholyban – sörös pohárral a kezében – illuminált állapotban csaknem tettleg inzultálta az egyik helyi, hetven év körüli drukkert.  Vendégségben!

Csak karcolgatjuk a felszínt, de ott is találunk meglepő dolgokat. Sisa Tibor, a Diósgyőr egykori edzője így építette az egyik legnagyobb magyar tehetség önbizalmát: ne cselezz! Bacsa Patrik – a villámléptű cselgép – és a többi ifjú focista valószínűleg a hasonló tanácsok miatt torpannak meg a felnőttkor küszöbén. Még szerencse, hogy érkezett Tomiszlav Szivics, s megadta a bizonyítás lehetőségét egy talentumnak. Bacsa Patrik ebben a szezonban már öt gólt szerzett az élvonalban – s remélhetőleg elfelejtett mindent, amit korábbi „mestere” tanácsolt.

Nehezen jutok el a címben feltett kérdéshez, pedig ott van a lényeg! Az amszterdami vereség után feltettem a kérdést a barátomnak: láttad a meccset, láttad, hogyan adták meg magukat? Láttad, hogyan gyalázták meg a nemzetet?

Pikírt, lemondó legyintés volt a válasz: mi közük ezeknek a nemzethez? Mikor láttál olyat, hogy a himnusz felhangzásakor valamelyik játékos szeme csak egy kicsit is párás lesz. Mit számít ezeknek a haza, mit számít nekik tizenötmillió magyar?

A kérdés azóta is motoszkál bennem – ki ad rá megnyugtató választ! Süli Ferenc

Szilveszter kaszinó hangulatban

 

szilveszter