Interjú Jordán Ferenccel, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet igazgatójával

Az interneten elérhető életrajza meglehetősen színes tudományos pályafutásról árulkodik. Melyek voltak tudományos pályájának főbb állomásai? Milyen tapasztalatokat szerzett ezek során, melyeket jelenlegi feladatkörében jól tud hasznosítani? JF: Célszerű a kérdésre úgy válaszolnom, hogy a főbb pontokat szétszedem belföldi és külföldi állomáshelyek szerint. Az ELTE-n végeztem, mint biológus, ott is doktoráltam genetikából. Dolgoztam ezután a Természettudományi Múzeumban, a vácrátóti Ökológiai Botanikai Kutatóintézetben, az ELTE különböző tanszékein. A külföldi tapasztalatok terén fontos volt az Olaszországban, Trentoban töltött hat év, ahol a Microsoftnál dolgoztam, leginkább számítástechnikusokkal. Ezt követte egy év Berlin, ahol különböző szakterületek képviselőivel, történészekkel, politológusokkal, jogászokkal működhettem együtt. Három éve pedig Nápolyban a tengerkutató állomás munkatársa vagyok, ez egy tiszteletbeli pozíció, de nagyon intenzív kapcsolatban vagyok az ottani kollégákkal. Eddigi pályafutásom talán tükrözi, hogy mindenfélébe szeretek beleszagolni, nincs olyan téma, aminek én az egyes számú specialistája lennék. Éppen ez érdekel: hogyan lehet összekötni dolgokat, és nem csak biológián belül, hanem biológián kívül is. Hídverő embernek tartom magam, aki különböző emberek érdeklődését próbálja integrálni. Azt gondolom, hogy a tudományban ma erre nagyon nagy szükség van, mert rengeteg részinformációnk van, de nagyon gyengék vagyunk abban, hogy ezeket rendszerben értelmezzük. Írtam cikket a londoni metróban történt terrortámadásról, az afrikai polgárháborúkról, a tengerek túlhalászásáról, meg a mormotacsapatok szerveződéséről is. Mondhatjuk ezek alapján, hogy tudományos munkája kapcsán a kulcsszó a hálózat? JF: Pontosan. Ha tengerről beszélünk, akkor egy táplálékhálózatot kell megérteni: például hogy ki kit eszik meg. Ha egy állati csapatról van szó, akkor egy social networköt térképezhetünk fel, de egyébként a metróhálózat is egy elemezhető hálózat. Tény, hogy a hálózatelemzés nagyon divatos, de ügyelek rá, hogy a kutatómunkám soha ne legyen öncélú, ne eredményezze fölösleges publikációk tömegét. Igyekszem olyan tudományos problémákat találni, amelyek a hálózatkutatás nélkül nem megérthetőek. Ennek az is a következménye, hogy viszonylag keveset publikálok. Vannak-e balatoni kötődései? 1979 óta van egy családi szőlőnk Nemesvitán, tehát van balatoni kötődésem. Gyerekkoromban évi két-három hónapot meg minden második hétvégét ott töltöttem. Nagyrészt az ekkor szerzett élményeknek is köszönhetem, hogy biológus lettem. Bár jelenlegi munkahelyem, Tihany valóban gyönyörű, de a kedvencem Szigliget és az ottani öböl. Este megyek a strandra, amikor nincs nagy tömeg, olyankor szeretek messzire beúszni. A globális éghajlatváltozás milyen ökológiai természetű kihívásokat okozhat a Balaton térségében az elkövetkező mintegy két évtizedben? Léteznek-e ezzel kapcsolatos megalapozottnak tekinthető forgatókönyvek? Globális problémákról beszélünk, de a megoldások általában lokálisak, mert az emberek pár nap alatt nem tudják a Földet megváltoztatni. Nagyon nagy kihívás megfelelő válaszokat találni ebben a helyzetben, mert van egy csomó olyan folyamat, amit tényleg lehet lokálisan kezelni, de van egy csomó olyan folyamat, amit nem lehet mondjuk Vas megyében megoldani, mert az egész bolygót érinti. Vannak esetek, amikor a sok pici lokális megoldás összeadódik, és globális hatássá válik, máskor viszont ez szinte lehetetlen. Ez is egyébként hálózatos kérdés – sok pici dolog kapcsolódik össze egy globális egésszé. A műanyagfogyasztás visszafogása például akkor elképzelhető, ha tényleg mindenki ezt a célt követné és következetesen tenne érte. De az is egy lokális, egészen kicsiben alkalmazható megoldás, ha az ember a kertjét nem lebetonozza, hanem meghagyja a növényzetet. Ez is apróság, amiből ha rengeteg van, akkor valóban ér valamit. Az is rengeteget számítana akár Magyarországon is, ha nem irtanánk ki mindenhol az erdőket és tüntetnénk el a zöldterületeket azért, hogy házakat építsünk, hanem mondjuk a régi házak felújítására koncentrálnánk. Több helyen elmondtam már, hogy az igazi megoldás a nevelésben, szemléletformálásban rejlene, ha az kellően hatékony lenne. De sajnos nincs rá időnk! E témában muszáj inkább felülről, erővel megoldani a dolgokat, mint ahogy például a kétütemű autók kérdését megoldották. Azt mondták a döntéshozók, hogy itt egy határidő, utána nem közlekedhetnek. Ilyen szigorú döntésekre sokkal többre lenne szükség a globális környezeti problémák megoldásához. Egy intelligens ember nem szereti, hogyha erőből oldanak meg dolgokat körülötte, de tény, hogy ez gyors és hatékony. Nagyon kemény, drákói, de betartható törvényeket kellene bevezetni, mert azt látjuk, hogy a természetvédelem sok tekintetben egy helyben topog. Ugyanazokat a kliséket ismételjük, mint a hetvenes években, és ez igaz a Földre is, és részben persze a Balatonra is. Melyek a fő természetvédelmi kérdések és kihívások most a Balatonnál? Mindig a nádassal kezdjük a felsorolást, ami nem véletlen, mivel a tó ökológiai rendszerében iszonyatosan fontos szerepet tölt be. Csak a nádasban ívnak bizonyos halak, vannak madarak, melyek csak ott fészkelnek, és a nádasok képesek némileg kiegyenlíteni a vízszintingadozást is! A nádas élőhely, és az egész balatoni ökoszisztémának egy rendkívül fontos része. Ha ezt szétirtjuk, lebetonozzuk, akkor lehet, hogy holnap mindenki boldog, mert a megépített infrastruktúrák termelik a profitot, de hiba lenne elfelejteni azt a tényt, hogy az ökológiai folyamatok általában lassúak. Elképzelhető, hogy az ökológiai rendszerbe történő erőteljes beavatkozás 10 év múlva eredményez egy olyan halpusztulást, vagy algavirágzást, hogy mindenki bezárhatja az üdülőjét. Fokozottan oda kellene figyelni arra, szerintem – a Balatonon és globálisan egyaránt -, hogy beavatkozásaink visszafordíthatóak-e vagy nem. A nagyon nagy felelősséggel járó visszafordíthatatlan dolgokat muszáj lenne sokkal szélesebb körben megtárgyalni sokkal jobban szabályozni, kőkemény törvényekkel. Kiemelném még a zajszennyezés problematikáját. Vannak, akik szerint még sok yachtot elbír a Balaton. Bizonyos szempontból lehet, hogy ez így is van, de az én álláspontom szerint e tekintetben is túlterheljük a Balatont, és nem csak a parton, hanem a közepén is. Nem akarok rózsaszínlelkű környezetvédőnek tűnni, de ezer olyan zavarás van jelen a tóban, amelyeknek nagyon nehéz felmérni a hatásait, és amik összeadódnak: a zajszennyezés, a fényszennyezés, a kémiai szennyezés. Egy ember, ha akar, akkor összecsomagol és elmegy máshova, ahol kevesebb zavaró tényező mellett élheti az életét. Egy madár a nádasban azonban nem tud elmenni, de iszonyatos terhelés neki az a zavarás, amit elszenved. A Balaton egy tó, egy természetes rendszer, amibe az ember is belefér, a kibetonozott part is belefér, a hajó is belefér, de egészséges arányokkal. Ha ezt viszont nem tartjuk meg, a következmények visszahullanak a nyakunkba előbb-utóbb. Az utóbbi időben gyakran felmerült az iszap kérdése. Mi a limnológia álláspontja iszapügyben? Ahhoz hogy nagyon okosat mondjak, sokkal többet kéne tudnunk a Kis-Balatonon zajló történésekről, hiszen onnan érkezik be a tápanyagterhelés zöme a Balatonba. Elmondtuk több helyen, hogy az Intézetnek sajnos nincs arra pénze, hogy a Kis-Balaton ökológiai folyamatait is monitorozzuk. A Kis-Balatont nagyon nem értjük, ott olyan ökológiai folyamatok játszódnak le, amikről fogalmunk sincs. És amíg nem ismerjük ezeket a folyamatokat, addig a Keszthelyi-medencét sem értjük. Az, hogy mennyi iszap van, milyen algavirágzás van, nagyon sokszor nem ott dől el, hanem a Zalán múlik. Mekkora plusz kapacitások kellenének az intézetben, s mekkora plusz források ahhoz, hogy a Balaton és Kis-Balaton ökológiai monitoringjának a kérdését rendezni lehessen? Körülbelül 1,54 milliárd forintból olyan Balaton monitoring rendszert lehetne létrehozni, amivel úgy érezhetnénk, hogy mindent tudunk, és kézben tartjuk a tó ökológiai rendszerét. Ennek a fele egyszeri beruházás lenne, és a másik felére lenne szükség évente a működéshez. Ahhoz képest ez nem nagy ár, hogy úgy érezzük, hogy a térségi befektetések jövője mennyire ezen múlik. Az idei algavirágzás kapcsán még mindig fogalmunk sincs, hogy tényszerűen mi történt. Kutatóintézet vagyunk, nem ötleteket kell hogy gyártsunk, hanem tudományos kutatáson alapuló eredmények alapján kell hogy érveljünk. Az általunk megtervezett monitoring rendszer megvalósulása esetén nem fog ilyen váratlanul érni bennünket egy-egy ökológiai jelenség, sőt a rendelkezésre álló adatok alapján még valamiféle ökológiai kontrollt is képesek lehetnénk gyakorolni. Azok az információmorzsák, amikkel jelenleg rendelkezünk a Balatonról, teljesen szórványosnak mondhatók. A kapcsolódó feladatokat jelenleg különböző szereplők végzik el, akik egymással sem egyeztetnek. Ma messze vagyunk attól, hogy a Balaton környezeti-természeti, ökológiai folyamatainak követését világszínvonalúegy normális, sztenderd, koordinált monitoringnak lehessen nevezni. Korábban az egyik munkatársa nyilatkozta, hogy a Balaton számára fontos a nyári szezonon túli időszak, amikor lehetősége van a természetnek a regenerálódásra, megújulásra mintegy 10 hónapig. Hogy reagál a Balaton ökológiai egyensúlya arra, hogyha a nyári mellett új turisztikai szezonok jönnek létre, és ezek egy része esetleg akár a tómedret is érinti? Veszélyezteti-e a regenerációs lehetőségeket mindez? A tónak megvan a maga élete, ritmusa. Tehát ha egy egészséges terhelés éri a tavat, akkor nem biztos, hogy szükséges a regenerációs folyamat, főleg akkor, hogyha a szezonon kívül, még ha van is turizmus, az nem annyira a partra koncentrál, hanem például a Balaton-felvidékre, Keszthelyre, Somogyra vagy éppen Veszprémre. Az viszont fontos, hogy bár a terhelés jelentős része július-augusztusban koncentrálódik, de a beépített beton az egész évben marad, a kikötő egész évben marad, ezek az infrastruktúrák egész évben ott vannak. És itt nem csak az állatés a növényvilágot sajnáljuk, hanem a helyi népességet is sokszor. A kikötő fejlesztése közömbös a helybeli lakosoknak, mert nekik például körzeti orvos kéne, vagy iskola, vagy posta. Az újra és újra felvetődő horgászat kontra halászat-ügyben mi a szakmai álláspontja? Mint tudjuk, jó ideje csak a horgászoké a tó. Mi a hálózatkutató ökológus véleménye erről? Azt gondolom, hogy egyszer vissza fog kerülni a napirendre az a kérdés, hogy csak a horgászoké-e a tó, vagy szükség van halászatra is. Egyszer ezt érdemes lehet majd újra alaposan átgondolni, sok tényező a halászat mellett szól. A halászat egy kontrollálhatóbb, tervezhetőbb, a helyi embereknek talán több munkát is adó tevékenység lenne. Ökológiai szempontból is jobb, ugyanis ha kellő mértékben kontrolláljuk, stratégiai döntéseket lehet hozni több területen. Az pedig, hogy kazah keszeget kell enni a Balaton partján, teljes nonszensz. És egy másik aspektus, hogy több helyen nem lehet közlekedni a parton a horgászoktól. Horgászparadicsom lett a tóból, de még mindig rengeteg a rabsic, így teljesen kontrollálhatatlan, hogy mi kerül ki a vízből. A halászat tervezhető, és az ökológusnak is eszköze abban, hogy a tavat segítse. A környezeti realitásokat figyelembe véve milyennek szeretné látni a Balatont 2040-ben? Először is remélem, hogy megérem a 2040-et. Hogyha megérem a 2040-et, akkor kevésbé zajosnak szeretném látni a Balatont. Hogy kevesebb ember legyen a tónál, azt nem is mondom, mert teljesen irreális. Azt viszont, hogy ugyanennyi ember inkább vendégként, mint kiskirályként viselkedjen a tónál, talán könnyebben el lehet érni. Az itt közölt változat a Balaton kiemelt térség fejlesztési dokumentumainak felülvizsgálata kapcsán 2019. X. 30-án készített hosszabb interjú része. Fekete Károly geográfus, Oláh Miklós szociológus