Geoparkok randevúja – projektzáró Veszprémben

Mintegy hároméves projekt eredményes lezárását ünnepelte Veszprémben az a 14 Duna-régiós partner, mely a „Földtani örökség hasznosítása dunai geoparkok fenntartható és innovatív turisztikai fejlesztéséért” dolgozott együtt.

A projektzáró résztvevői

Az eseménynek helyszínt biztosító Hotel História Malomkertben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) igazgatója, Puskás Zoltán mondott köszöntőt, melynek során bemutatta a résztvevőknek a tíz magyarországi nemzeti parkot, melyek közül kiemelten fontos szerepet játszik a Balaton, és annak tágabb értelemben vett környéke. Hangsúlyozta, hogy a BfNPI 14 látogatóhelye, a gondosan kiépített tanösvények az elmúlt évben 450 ezer látogatót vonzottak 180 eseményre. Szólt arról is, hogy az Európai Geopark Hálózat immáron húsz esztendős, s turisztikai vonzerejük valamennyi országban jelentős. A 2017 januárjától 2019 végéig tartó programban 14 partner (ebből nyolc geopark) vett részt: Idrija UNESCO Globális Geopark (Szlovénia), Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság: Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark, Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. (Magyarország), Stájer Eisenwurzen UNESCO Globális Geopark (Ausztria), Karavankák UNESCO Globális Geopark (Ausztria-Szlovénia), A Szlovén Köztársaság Természetvédelmi Intézete, Papuk UNESCO Globális Geopark (Horvátország), Vas-hegység Nemzeti Geopark (Csehország), Bukaresti Egyetem és a Hátszeg-vidéki UNESCO Globális Geopark (Románia), Eperjesi Egyetem (Szlovákia), Vaskapu (Djerdap) UNESCO Globális Geopark (Szerbia). Társult stratégiai partnerként vett részt a munkában Humanpolis Ltd.: Rokua UNESCO Globális Geopark, (Finnország), Naturtejo UNESCO Globális Geopark (Portugália), Európai és Globális Geopark Hálózat Szövetség (Franciaország). A projektösszefoglalón Pataky Bálint projektvezető elmondta: a Magyarországról koordinált Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Program a térség okos, fenntartható fejlődését kívánja elősegíteni, nagy hangsúlyt fektetve a társadalmilag is hasznos innovációs tevékenységekre, és a környezetért és kultúráért felelős Duna régió kialakítására. A nyolc résztvevő geopark természeti örökségét kiemelkedően gazdag földtani értékek jellemzik, és mindegyik geopark unikális terület a Duna régióban. Azonban a fenntartható turisztikai fejlesztések az Európai Unióban működő legfejlettebb geoparkokhoz viszonyítva még elmaradottak. Ez a projekt az összes partner által érzékelt kihívást céloz meg: a geoparkok kivételesen gazdag természeti erőforrásait és örökségét fenntartható turisztikai fejlesztéseken keresztül felhasználni, a negatív környezeti hatások elkerülésével. A projekt során a partnerszervezetek közös stratégiát dolgoztak ki a turizmusból fakadó környezeti terhek kezelésére, amely alapján együttműködnek gazdag földtani örökségük újszerű bemutatásában, innovatív geoturisztikai termékek kialakításában és közös marketingstratéga kidolgozásában. A projekt fő eredménye egy összekapcsolt „Dunai GeoTúra” (Danube GeoTour), amelynek kialakítása a térség geoparkjainak együttműködését erősíti, innovatív turisztikai termékként előmozdítja a geoparkok láthatóságát, és növeli a geoparkokba érkező látogatók számát. Ezt a feladatot és a promóciós munkacsomagot a BfNPI alapításában és fenntartásában működtetett Bakony- Balaton UNESCO Globális Geopark koordinálta. Ez többek között magába foglalta még egyedi promóciós eszközök; multimédiás infostandok beszerzését, a berlini turisztikai vásáron (ITB) a Globális Geopark Hálózat standján történő közös megjelenés, valamint régiós újságírói tanulmányutak szervezését is. Ezenkívül az Eperjesi Egyetemmel történő együttműködés során a szervezet még egy korábbi periódusban létrehozott egy interaktív, digitális térképet (danubegeotour.eu), továbbá részt vett gamification (játékszerűvé tétel) eszközök kialakításában, mely támogatja az innovatív geotermékek kifejlesztését. A projekt további célja a helyi vállalkozások, lakosság bevonása, a geoparkok szervezeti hátterének megerősödése és a minőségbeli különbség csökkenése a dunai és más, az Európai Unióban működő geoparkok között. A projekt vezető partnere a szlovén Idrija UNESCO Globális Geopark volt. A projekt fontos magyarországi eleme a monoszlói Hegyestű Geológiai Bemutatóhely belső kiállításának megújítása, tanösvények felújítása, illetve kiépítése is. A BfNPI 257.000 EUR értékű projektrészét 85%-ban az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja, 15%-ot pedig a magyar állam biztosít nemzeti társfinanszírozás keretei között. A Bakony-Balaton Turisztikai Desztinációs Menedzsment (BBTDM) szorosan együttműködött a BfNPI-vel a Dunai GeoTúra útvonalainak tervezésében és a projekt marketingtevékenységének megvalósításában. A BBTDM feladata volt a marketingterv, az imázskiadvány és az imázsfilm elkészítése, valamint a kezdeti promóciós kampány koordinálása. A projektzárón a résztvevő partnerek diavetítéssel mutatták be geoparkjukat. A BfNPI munkatársainak kalauzolásában több kiránduláson ismerkedhettek kiemelt értékeinkkel (Hegyestű, Tapolcai-tavasbarlang). -zéa-