Lapszél… Balatoni hitvallás

Havonta egyszer ugyanonnan (az egyik magasparti kilátóból) megnézem a Balatont… Havonta nagyon sokszor járom a partját… Alkalmanként megnézem a légifotóit… Rendszeresen megpróbálom értelemmel és érzelemmel feldolgozni a látottakat, tapasztaltakat… Szinte soha nem vagyok képes rendet teremteni a fejemben és a lelkemben… Mindig azt érzem, amit a filmművészet talán legkimagaslóbb alkotója, Chaplin fejezett ki csetlő-botló figurájával. Ez pedig nem más, mint a kisember esendősége, bánata, percnyi kis öröme, vágya. Fentről még csak látok: a fenségest, az idő végtelenségét sugárzót, ám lentről, a partok, nádasok, kikötők, építmények közelében hallok is. A hullámok csapkodását, kifutásának tompuló hangját a ma még fellelhető fövenyen; a nádas, zsombékos őshonos (és ősjogos) lakóiét. És hallom a betonkeverők, az építők zaját is. Meg a békében sétálók elégedett véleményét, és az elégedetlenkedők panaszát, szeretve óvó mondatait is. Örömök és kétségek kavarognak kisemberi tudatom mélyén, s felfelsejlik bennem a rend, a Teremtő által megálmodott rend igénye. El is bizonytalanodom, mert egyrészt tudom, idelenn is vannak e rendnek lelkes, szakértő munkásai; másrészt támadói, aláásói is. Kik az erősebbek, kik azok, akik 2020-ban is rendületlenül hisznek a Balaton jövőjében? Kapnak-e támogatást, hogy a fentebb említett hullámok egyre nagyobb területen omolhassanak a partok fövenyére, s ne betonon, köveken törjenek meg… Erőre kap bennem a derűlátás: igen, vannak, lesznek „nagyok”, tehetősek, de kisemberek is egyaránt. És ha így lesz, képes leszek arra, hogy fentről és lentről is a rendet lássam sokadmagammal… Zatkalik András