Tovább szépülnek a lellei strandok

Folytatódnak a strandfelújítások a magyar tenger partján, s közöttük természetesen megtalálhatjuk a lellei fürdőhelyeket is. A déli part egyik legkedveltebb üdülőhelyén a három – térítés nélkül igénybe vehető – strandot egy átlagos nyári napon mintegy húszezren keresik fel, míg a három medencével, csúszdával, szaunával is rendelkező Lidó komplexum szolgáltatásait három-négyezren veszik igénybe. – Ezek a létesítmények meg felelnek a kor követelményeinek, a vendégek elvárásainak, ám egyetlen település sem mondhat le a folyamatos fejlesztésekről, mert hátrányos helyzetbe kerülhet a turisztikai piacon. Önkormányzatunk idén hetvennyolcmillió forint pályázati forráshoz jutott, s ezt az összeget elsődlegesen a vizesblokkok felújítására, a fürdőzők komfortérzetének javítására fordítjuk, miközben az esztétikus megjelenés is előtérbe kerül. – Hasonló célok fogalmazódtak meg a testületi üléseken is a háromszázmillió forintos költségvetésű Zöld város projekt kapcsán. A jelentős támogatásnak köszönhetően a szezonra befejeződik a Béke park teljes rekonstrukciója, hat utcában térburkolat épül, aszfaltozzuk a Szent Imre utcát – ez utóbbi ötven százalékos önrészt is igényel. A legnagyobb beruházást a rendkívül exponált helyen lévő kertmozi átépítése jelenti: kulturális funkciója mellett itt kerékpáros pihenőt is kialakítunk. Süli