Százmilliós kiesés Szemesen

Az eredeti költségvetésben nyolcszázmillió forintos főösszeg szerepelt, ám a képviselő-testület a várható negatív változások miatt százmilliós módosítás mellett döntött. Az eredeti büdzsé minden tétele kissé „karcsúbb” lett, s így az önkormányzat valamennyi feladatának eleget tud tenni. Biztosított a saját fenntartású intézmények – óvoda, művelődési ház, hivatal, településgazdálkodási szervezet – éves működése, de a fejlesztések ez évben visszafogottabbak lesznek. Szomorú Szilárd polgármester szerint a tóparti települések zöme hasonló gondokkal küzd. – Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, hiszen az egyik legfőbb bevételi forrásunkat, az idegenforgalmi adót törölnünk kellett a tervezett bevételek közül. A büdzsé átformálása, az új szituációhoz történő alkalmazkodás természetesen az egyik, ám nem a legfontosabb feladatunk. Arra törekedtünk, hogy az önkormányzati szervezetek alkalmazottainak munkahelyét megőrizzük, biztonságérzetet teremtsünk polgáraink számára. Lehetőségeinket megkönnyíti, hogy stabil a gazdasági pozíciónk, s hitel sem korlátozza mozgásterünket. Várjuk a nyarat – a régi lelkesedéssel. A helyi vállalkozások körültekintően, a biztonsági szabályokat maximálisan betartva készülnek a szezonra. Valamennyien abban bízunk, hogy a kormányzat számára lehetőség nyílik a korlátozások további szűkítésére, esetleg feloldására. Ha ez már a közeljövőben megtörténik, sikeres nyár várhat ránk, ugyanis meggyőződésem: honfitársaink – a közelmúlt tapasztalataiból okulva – a korábbi éveknél is jobban preferálják majd a magyar tengert. – A járványveszély sem téríthet el bennünket egyébként arról az útról, melyet a tavalyi önkormányzati választáson kijelöltek a szemesiek. Bővíteni, korszerűsíteni kell a helyi infrastruktúrát, s ehhez jó alapot és megfelelő anyagi bázist jelentenek a Magyar falu programban és a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt pályázatok.