Bölcsőde lesz a régi óvodából Almádiban

A hamarosan tízezer fölé kúszó lakosságszám is indokolta, hogy Balatonalmádi apróságai bölcsődéhez jussanak. Egy nyertes pályázat révén a legkésőbb a jövő év szeptemberére teljesülhet a városban élő szülők régi vágya.

A Balatoni Futár érdeklődésére Kepli Lajos polgármester elmondta, ha átlépik a tízezres lakosságszámot, akkor már kötelezettsége is lesz a városnak a bölcsőde létesítése. Hozzátette: jelen pillanatban egy magánbölcsődén keresztül szerződéses formában látják el a gyermekeket. Almádiban még az előző képviselő-testület döntött a bölcsőde létesítéséről, miután benyújtottak egy TOP-os pályázatot. Ennek sikeréről az év elején tájékoztatta a grémiumot Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője. Az előkészítő munkálatok már meg is indultak – közölte Kepli Lajos -, s várhatóan még idén elindulhat a beruházás, egy év múlva – legkésőbb szeptemberben – birtokba vehetik a gyermekek az intézményt. A bölcsőde a régi óvoda két épületében kap helyet. A műemlékvédelem alatt álló Kánya-villában kettő, az óvodát is konyhai szolgáltatással ellátó kisebb épületben pedig három csoport kap helyet mintegy 60 kisgyermek számára. A pályázat 550 millió forint (100%-os támogatottságú) fedezetet biztosít, s a város arra törekszik, hogy ezt az összeget ne kelljen saját önerőből kiegészíteni. A polgármester azt is elmondta, hogy az első (tervezői) pályázatot eredménytelennek nyilvánították, s a közeljövőben újra kiírják azt, amit majd a kivitelezési munkálatok követnek. szöveg és kép: Zatkalik