Önkéntes karanténban Badacsonytomajon

Tomaji panoráma – szemben a fonyódi hegyek

Közel három hónappal ezelőtt kaptuk a híreket, hogy egy gonosz koronavírus-járvány ellen milyen drasztikus, akár kíméletlennek ítélhető korlátozásokat, karantént vezettek be Kínában. Sokan, így jómagam is távolinak ítéltük a veszélyforrást, jóllehet tudtam, hogy a vírus terjedése akár robbanhat is: nem akadályok a határok, és a XXI.század kapcsolatrendszere egyik napról a másikra földrészekre „repítheti” a betegséget. Március első napjaiban még Ausztriában síeltünk, s akkor már hírek érkeztek az olaszországi megbetegedésekről. Hazaérkezésünk után robbant a hír, hogy Lombardia északi részén kitört a járvány, és a síelők Tirolba menekültek. Az események lassan történelmi távlatba úsznak, az ausztriai megbetegedések kronológiáját ismerjük. Ugyanakkor hazánkban is igazolták az első eseteket. Közeledett március 15-e. Számomra nemcsak a forradalmi ünnepet jelentette, hanem azt is, hogy a remélt tavasz közeledtével a balatoni ingatlanom kinyitom és „beüzemelem”. Az egészségügyi és politikai rendszabályok egyelőre még csak figyelmeztető jellegűeknek látszottak. Úgy terveztem, hogy 4-5 napra jövök, megmetszem a szőlőmet és gyümölcsfáimat, lekötözöm a szőlőt, s akár a lemosó permetezést is elvégzem. Jó volt friss balatoni levegőt szívni, a békés környezetet élvezni, látni a teraszomról a víztükröt, a Badacsony már ismert varázsát. Ismét találkoztam a gyakran itt tartózkodó művész szomszéd házaspárral, és este megkóstoltuk egymás ’19-es szőlő nedűjét.A tervezett hétfői hazatérésemet legalább egy nappal meg kellett toldani. Munkahelyem már akkor – az esetleges járvány miatt – komoly felkészülésbe kezdett, így gond nélkül ráhúzhattam akár 1-2 napot. Az ünnep utáni kedden deklarálták a szigorúnak tűnő korlátozásokat, amelyeket utólag szakmailag megalapozott óvintézkedésnek kell minősítenünk. Ráadásul a 65 év feletti egészségügyi dolgozókat megkímélve a járvány veszélytől, „hazaküldték”. Ezekkel a lépésekkel maximálisan egyetértve és komolyan, következetesen betartva, még egy körülmény további megfontolásra késztetett. Otthon a feleségem háziorvosi rendszerben dolgozva számomra veszélyforrásként szerepelhetett, azzal megspékelve, hogy két egyetemista gyermekem az oktatás átalakítása miatt elvileg „be lett zárva”, de gyakorlatilag ők azért ki-kijártak. Ekkor úgy döntöttem, hogy jó kondícióm és egészségem ellenére – ha rajtam múlik -, nem tesztelem magam a vírusfertőzéssel. Így választottam az önkéntes tomaji karantént. A fővárosi kulturális élet sokszínűsége hiányzik, hiszen az előadások megszűntek. Hiányzik a tenisz, az uszoda is, ám minden feltétel adott az itt tartózkodásra. Vásárolni csak 2-3 hetente megyek Tapolcára, az engedélyezett délelőtti időben. Maszkot, kesztyűt, szemüveget, sapkát teszek fel – csak így megyek közterületre. Van fertőtlenítő folyadékom, amellyel lemosom a kezem, sőt a kesztyűt, maszkot is. Sajnos azt látom, hogy sokan ezt itt sem veszik elég komolyan, szerencsére információim szerint alig van beteg, de bármikor begyulladhat a szunnyadó láng. A művész, fiatalabb szomszédjaim a mindennapos teendők elvégzésében segítenek. Ebédet a városban élő idősebb ismerősömtől kapok alkalmanként, aki ki sem teszi a lábát a házából, neki segítek az időnkénti bevásárlásban. Csaknem minden nap közel egy órát kerékpározom, gyakran a szomszédokkal – ők is hasonló okok miatt választották az önkéntes karantént. Egyelőre az apró gondok megoldásában is kapunk segítséget. A polgármester készségesen interveniált, amikor hosszú áramszünet megoldásában kértük segítségét, de adminisztratív ügy elintézésében is szívesen közreműködött. A rendkívüli helyzet rendkívüli viselkedést kíván, szokatlan körülmények közé kényszerít. Ezt el kell fogadni, és próbáljuk az életünket ebbe a miliőbe illeszteni, és hasznossá, akár élvezhetővé tenni. Sokkal többet olvasok, legalább rendszeresen végighallgathatom a zenei CD-ket, és egyáltalán nem unatkozom. Sajnos nagyon sokan nem értik, hogy a vírust érzékszerveinkkel nem tudjuk elérhetővé tenni, ugyanakkor bárhol jelen lehet és a jelenlegi Covid-19 nagyon agresszív, egyelőre csak tünetileg kezelhető, ezért a legjobb terápia, ha elkerüljük az infekciót, és nem teszteljük immunrendszerünk ellenálló képességét. Nem vagyok sem virológus, sem epidemiológus, de azt gondolom a szakmai hírportálról érkező e-mailek alapján, hogy a meccset csak akkor sikerül végleg megnyernünk, ha meglesz a vakcina. Ha szerencsénk van, akkor őszre, de félő, hogy csak jövő tavaszra lesz világméretekben elérhető. Addig a Covid-19 velünk maradhat, és tegyünk meg mindent, hogy minél jobban ellaposítsuk a járvány görbéjét, ezáltal a mortalitást is csökkenthetjük. Rendkívüli helyzetben mi is rendkívüli magatartást tanúsítsunk. A május 4-től vidéken kissé engedékenyebb rendszabályokkal ne éljünk vissza, az idősek pedig továbbra se lazítsanak. Ezáltal van esélyünk ennek a fázisnak minél kisebb „fájdalommal” történő elviselésében. Biztos vagyok abban, hogy a legtöbb helyen a település vezetőitől megkaphatjuk ehhez az empátiát, szükség esetén a jóindulatú segítséget, így én a tomaji karanténom körülményeit elfogadom és elviselem. Bízzunk abban, hogy nem maradunk egyedül. Maradjunk otthon!Ez a feltétele, hogy idén ne csak képekről élvezhessük a magyar tenger és környezetének szépségeit. Prof. dr. Csekeő Attila mellkassebész