Vészhelyzet végén – az éghajlatváltozásra gondolva

Más lett a Föld, más lett a világ, mások lettünk magunk is

A koronavírus-járvány mérhetően csökkentette a globális karbonkibocsátást. A szakértők szerint ezzel rövid távon fellélegezhet a környezetünk, de ez az átmeneti csökkenés nem tudja kiváltani a tartósabb fenntarthatósági lépésekből származó, a kibocsátások csökkentésére irányuló hosszú távú hatásokat. Az éghajlatváltozás kezelésének elmulasztása, elodázása régóta veszélyezteti az emberi jólétet, az ökoszisztémákat és a gazdaságokat. A koronavírus pár hónap alatt teljesen behálózta Földünket. A helyzet az elmúlt időszakban sok helyen kritikussá vált.A szükségessé vált intézkedések a távolságtartás betartására olyan életmódbeli változtatásokat igényeltek mindannyiunktól, amelyre korábban még nem volt példa. Napjainkban, a járvány lecsengésének kezdetével azonban már összegezhetjük tapasztalatainkat. A világjárvány komoly lehetőség arra, hogy ne térjen vissza a régi életünk, hanem más szinten, új prioritásokkal és értékrenddel szervezzük újra világunkat. Meg kell vizsgálnunk: mi az, amit a jelenlegi helyzetből tanulhatunk, milyen tapasztalatokkal bővült tudásunk, illetve milyen tapasztalatokat lehet a klímavészhelyzet megoldása kapcsán átültetni a jelenlegi krízisből. A klímaváltozás ugyan jelentősen eltér a „hagyományos” gazdasági krízisektől, mégis sokat tanulhatunk a jelenlegi problémák megoldásából. Az éghajlati jelenségek rendkívül összetettek, az emberi tevékenységekkel, a természeti történésekkel sokrétű kölcsönhatásban állnak, és csak hosszabb időhorizonton bontakoznak ki teljes valójukban. Az alkalmazkodáshoz és az éghajlatváltozás megfékezéséhez is egymásra épülő szakpolitikai és technológiai fordulatok sorozatára van szükség. A gazdaság jelenlegi újraindításának lépéseit is ennek tudatában kell végrehajtani, figyelembe véve azt, hogy a klímaváltozáshoz szükséges lépéseket is egyidejűleg megtehessük. Olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek hosszú távon fenntarthatók. Ez vonatkozik a gazdaság újraindítására és az életvitelünk átalakítására is a klímaváltozás tükrében. El kell érnünk, hogy a bizalom társadalma legyünk, ahol az emberek bíznak a kormányokban, a hivatalokban, a szakemberekben. El kell érnünk, hogy a kormányok teljesen egészében a szakértőkre bízzák a klímaváltozás kérdését – ahogyan a Covid-19 esetén is az orvosok és a kutatók jelentették a bázist. Ez olyan komoly tapasztalat, amelyet nem szabad veszni hagyni. Az elmúlt hónapokban bebizonyosodott: az emberek nem tudnak akut vészhelyzetben, folyamatos stresszreakcióban élni. Ezt nem lehet hónapokig, főleg évekig fenntartani. Ezért fontos, hogy a klímaváltozás kapcsán szükségesnek ítélt életmódbeli változásokat kis lépésekben vezessük be, ám ezt csak úgy lehetséges megtenni, ha időben elkezdődnek ezek a folyamatok. Megtapasztalhattuk, hogy a társadalmak tudnak változni, de a tűrőképességük véges. Látni kell mindenkinek a kiutat, és tudatosítani kell az emberekben azt is, hogy a folyamat ma még megjósolhatatlan, kiszámíthatatlan. Folyamatos változás és átalakulás kell ahhoz, hogy a klímaváltozáshoz alkalmazkodjunk. Az ökológiai rendszereink nem fognak visszatérni valamiféle statikus, állandó állapotba – ahogyan eddig sem -, így az életmódunk is folyamatos változásban lesz. Napjainkra már talán minden ország le tudja vonni a következtetést, hogy milyen kommunikációs stratégiával, milyen intézkedésekkel és miként képesek mozdulásra, változtatásra stimulálni a társadalmat. A vészhelyzet hatására az egyes államok képesek voltak felmérni saját dinamikájukat, s ez segítségünkre lehet a klímaváltozásra adott válaszaink hatékonyságában is. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a közös célok ellenére minden ország a saját módszereit alkalmazta, folyamatosan alakítva, változtatva, s közben tanulva a többi ország gyakorlatából is. A céloknak közösnek kell lenni, de a megvalósítás más-más utat kíván. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ez nagy kihívást jelent a közös európai kommunikáció számára. Jelentős tapasztalat, hogy ami a Covid-19 kapcsán a világban és Magyarországon is történt, hosszú távon nem fenntartható – és nemcsak a gazdasági hatások, hanem a karantén mentális egészségre gyakorolt negatív hatásai miatt sem. Az emberiség érdekében elvárható, hogy a klímaváltozásra adott válasz ugyanolyan hatékony és szigorú legyen, mint a Covid-19 kihívásra adott reakció, de el kell kerülni, hogy a mindenki által átélt nyomasztó érzés és egzisztenciális szorongás ne legyen olyan súlyos, amellyel már nem tudunk megküzdeni. Ehhez mindenki által elfogadott és teljes mértékben támogatott célok kellenek. Fel kell készülni a félelemre és a felháborodottságra, amely a szigorú korlátozásokat követi, a kétségekre, melyekkel a döntések jogosságát vagy a választott utat illetik – a joggal felmerülő kétségeket a kutatókba és tudósokba vetett bizalom erősítésével lehet csökkenteni. A kezdeti sokk után mindannyian elkezdtünk berendezkedni az új élethelyzetbe. Átalakultak a prioritási listák, átrendeződtek a kapcsolatok, a munka, az oktatás, a napirend és természetesen az életforma és az azzal járó tevékenységek is átformálódnak. Újításra és kreativitásra ösztönzött a karanténban töltött idő. Az emberek a mókuskerékből kilépve elkezdték észrevenni egymást. Segítséget nyújtottunk, buzdítottunk, meghallgattunk, hálásak voltunk, beszélgettünk, kapcsolatot tartottunk, takarékoskodtunk, ünnepeltünk, kovászoltunk… mindent úgy, ahogy tudtunk. A jelenlegi krízisből való kilábalást, és a nagyobb feladat megoldásának folyamatát pedig annak jegyében folytassuk, hogy életünk régi, rohanó, elhasznált rituáléját új, fenntartható ritmusra cseréljük. S hogy mit tehetünk? A legjobb, ha átgondoljuk, hogy melyek azok a jó és fenntartható szokások, amelyek a kényszerű karantén hatására már könnyen gyakorlattá váltak. Igyekezzünk megőrizni, folytatni ezeket, és készüljünk fel arra, hogy bármikor újra belevághassunk a Föld és szeretteink megmentésébe – bármit is hozzon a jövő.