Felnőtteket is elláttak a Balatonnál a gyermekorvosok

Véget ért augusztus végén a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) balatoni szolgálata, a lellei Napfénystrand és Élményfürdő szomszédságában lévő nyári mentőbázis bravúros manőverezésre alkalmas gyermekmentő-orvosi kocsija, a Gyermek MOK szeptember 1-je óta a fővárosban teljesít szolgálatot. A tó déli partjának 60 kilométeres körzetében akadt dolga idén nyáron is a két és fél hónapos balatoni szolgálatra vállalkozó jó részt gyermekorvosoknak, illetve a gépkocsivezetést is vállaló szakápolóknak. – Feltűnően sok volt a traumatológiai eset, kéz- vagy lábtöréssel járó sérülés, feltehetően azért is, mert a későn kezdődő és hirtelen jött strandidő a szokásosnál felszabadultabbá tette a gyerekeket. Vízi balesetből kevesebb, vízpartiból, játszótériből több volt idén, és a megszokottnál jóval kevesebbet hívtak bennünket allergiás panaszok miatt – összegezte röviden tapasztalataikat az MGYA szakmai vezetője. Gesztes Éva aneszteziológus főorvos újságíróknak azt is elmondta, hogy a Covid-19 koronavírus-járvány őket is szigorú elővigyázatosságra késztette. Minden beteghez kesztyűben, arcmaszkban, ha bizonytalanok voltak abban, hogy lázas-e az ellátandó személy, akkor tetőtől talpig beöltözve, szemüveggel, védőpajzsban kellett segíteniük. Kérdésünkre, hogy a korábbi években Balatonfüredre kitelepült Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány szolgálatára az idei nyáron miért nem volt szükség, a doktornő azt válaszolta: bizonyára azért, mert a tó északi partja kisgyerekekkel való fürdőzésre kevésbé alkalmas, másrészt mert a veszprémi oldalon több az állandó mentőállomás. A Magyar Gyermekmentő Alapítvány rohammentő felszereltségű személygépkocsija – amelynek mini laboratóriuma ez évtől már vérgázszint- és kiszáradásos esetek ioneltéréses vizsgálatára is alkalmas – a jövőben a fővárosban jelentkező mentési feladatokban kap szerepet. Egy életmentés és közel háromezer szakszerűen ellátott sérülés – ez a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat idei mérlege. A Magyar Vöröskereszt 11. balatoni táborának 246 fiatal önkéntese július 1-je és augusztus 23-a között összesen 2965 esetben segített strandi sérülések, elsősorban kagyló okozta vágások, mérges rovarcsípések ellátásában. A legtöbb munka a boglári Platán strandon dolgozó önkéntesekre hárult, őket két hónap alatt együttesen 357-szer kérték segítségnyújtásra. GuJA