Körbejárhatóvá kell tenni a Balatont vonattal is

Konferencia a tóparti közlekedésről

A turizmus és a helyi lakosság szempontjából is fontos a Balaton vasúti körbejárhatóságának megteremtése, de az ehhez hiányzó szakasz megépítése még nem szerepel a kormányzati tervekben – derült ki a Balaton Kiemelt Térség Közlekedésének Fejlesztése című online konferencián. Balatonvilágostól Balatonakarattya alig 6 kilométerre található, mégis másfél óráig tart vonattal az út – Szabadbattyánon keresztül. Dorner Lajos, a rendezvényt szervező Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) közlekedési szakértője elmondta, hogy eddig az üdülőkörzet elérhetőségének javítása volt az elsődleges cél, a jövőbeni fejlesztésekkel a régión belüli közlekedési problémák kezelésére kell koncentrálni. A térség egyik legfontosabb feladatának a növekvő gépjárműforgalom „csillapítását” nevezte olyan helyi közlekedési lehetőségek megteremtésével, amelyek hatására készek leparkolni az emberek saját autójukat a kijelölt helyeken. A szakértő sikernek nevezte, hogy a 2014-ben elfogadott régiós közlekedési stratégia 90 százaléka beépült a kormányzati tervekbe. Az online fórumon Borbélyné Szabó Ágnes, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetője arról beszélt, hogy folytatódik a vasúti és autóbuszos közlekedés összehangolása az üdülőrégióban. Lesznek változások a balatonaligai közösségi közlekedésben, év végéig pedig a déli parton válik ráhordó jellegűvé a buszos tömegközlekedés, jobban igazodva az aktuális vasúti menetrendhez. A folyamatban lévő és tervezett vasútfejlesztésekről Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese számolt be. Mint ismert, megkezdődött és várhatóan jövő év nyaráig tart a Szabadbattyán- Balatonfüred közötti, 55 kilométeres vonalszakasz villamosítása – a projekt része négy állomás átépítése is. Megkezdődik az előkészítése – a közbeszerzési kiírás még idén megjelenik – a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely, Tapolca- Ukk 105 kilométernyi szakaszok villamosításának. A terveknek 2022-ig kell elkészülniük. Folyamatban van a dél-balatoni vasútállomások rekonstrukciójának előkészítése, 13 helyszínen épületek, előterek felújításának és akadálymentesítésének tervezése. A várható kivitelezés 2021- 2022-ben lesz hét helyszínen: Zamárdiban, Balatonföldváron, Balatonszárszón, Balatonszemesen, Balatonlellén, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen. A további hat helyszínen a kivitelezéshez újabb forrásokra van szükség. Folyamatban van az észak-balatoni vasútállomások rekonstrukciójának előkészítése is, kilenc helyszínen épületek, előterek felújításának és akadálymentesítésének tervezésével. Itt is a következő két évben várható a kivitelezések nagy részének megvalósítása hét helyszínen: Balatonakarattya – Csittényhegyen, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn, Balatonalmádiban, Káptalanfüreden és Alsóörsön. A vonalszakaszon az épületek megújítása is szükséges, amelyhez a forrás még nem biztosított. Megkezdődött az észak-balatoni állomások akadálymentesítésének előkészítése is, de pénz még nincs a kivitelezésre. A következő tíz helyszínen terveznek akadálymentes peronokat és útvonalakat, térvilágítást, utas-tájékoztatást: Füle, Balatonfőkajár-felső, Csajág, Balatonakarattya-Csittényhegy, Balatonalmádi, Káptalanfüred, Csopak, Balatonarács, Balatonfüred. A vezérigazgatóhelyettes beszámolt a folyamatban lévő közút- és kerékpáros útfejlesztések ütemezéséről is. Érdekesen alakult a vasút balatoni forgalma ezen a nyáron, amiről Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatóhelyettese számolt be. Az utasok száma összességében 15 százalékkal csökkent, a nyár végére érve el a tavalyi szintet, a szállított bicikliké viszont 30 százalékkal nőtt a 2019-es adatokhoz képest. A vasút idén elérte a kerékpárszállítási kapacitása határait, így ennek bővítése is a jövőbeni feladatok közé került. A vezérigazgató-helyettes arról is beszélt, hogy az elmúlt időszak fejlesztéseivel sikerült az ország több pontjáról is jobban, közvetlenül megközelíthetővé tenni a Balatont, ezzel vonzóbbá tenni a közösségi közlekedést. Minden eddiginél több klimatizált IC kocsi közlekedett a Balatonnál. Mindkét parton közlekedtek nagy befogadóképességű kerékpáros kocsik meghatározott vonatokon. Sikere volt az újfajta napijegyeknek, amelyek a balatoni vasúti közlekedésben huszonnégy, illetve hetvenkét órán át korlátlan számú utazást biztosítottak a Balaton körül. A tervekben szerepel a Balaton elérhetőségének további javítása, a szolgáltatások további modernizálása, és jövőre KISS motorvonatok üzembe állítása. Szeretnék az újnak számító, igen népszerűnek bizonyult Győr-Balatonszentgyörgy közvetlen utazási lehetőséget Kaposvárig meghosszabbítani. A BFT rendezvényén Molnár Gábor mutatta be az európai üdülőövezetek problémáira fókuszáló Desti-Smart projektet. A 2018 júniusában indult, és 2022 novemberéig tartó, nemzetközi együttműködésen alapuló projekt célja a közlekedési és turisztikai politikák összehangolása környezetkímélő közlekedési rendszerek elterjesztésével, az utazási szokások megváltoztatásával, vonzó alternatívák biztosításával. A tíz ország részvételével zajló programban Magyarországot, azaz a Balatont a BFT munkaszervezete, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. képviseli. Ezt követően Bősze Sándor, a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. főmérnöke a projekt keretében kidolgozásra kerülő Megvalósíthatósági Tanulmány és Cselekvési Terv főbb üzeneteit foglalta össze a térség környezetbarát közlekedésének megújítása, fejlesztése érdekében a nemzetközi jó gyakorlatok figyelembe vételével. -tt