Hol szorít a cipő?

Aktuális kérdések: biológiai lábnyom, génmegőrzés

A Balatoni Integrációs Kft. december elején ismét olyan online konferenciát szervezett, melynek témái ugyan már átsiklottak a közbeszédbe, ám a napi helyzettel vajmi kevésbé van tisztában az átlagember. Samu Ferenc, az Eötvös Loránd Kutatóközpont munkatársa ezért már előadása kezdetén provokatívnak tűnő kérdéssel lepte meg hallgatóit: Ez pedig így hangzott: meddig nőhet még az emberiség ökológiai lábnyoma? Negyedszázad telt el, hogy ez a fogalom bevonult a köztudatba, s azóta sem veszített aktualitásán. Az alaptézis, a sarkalatos pont ugyanis az, hogy az ökológiai lábnyom meghaladja-e a biokapacitást. Földünk hetven százalékát tenger borítja, a maradék terület hetven százaléka alkalmas mezőgazdasági művelésre. A termés megoszlása, hasznosítása bizonyára meglepő: emberi fogyasztásra mindössze huszonhárom százalékát fordítjuk – a többi az állatállomány táplálását szolgálja. Tudomásul kell vennünk, hogy a Föld zárt rendszer, csak a nap által sugárzott fény és hő van erre hatással. Ezért kell a természeti tőkével – szél, víz, nap, ásványok, ércek – takarékosan gazdálkodnunk, bár már a hetvenes évek elején átléptük a rendelkezésünkre álló biokapacitást. Az éghajlatváltozás a jövőbeni megújulás gátja, hatalmas kapacitásokat veszíthetünk el. Tavaly a közel nyolcmilliárd ember százhetvenöt százaléknyi Földet „használt el” , s évente egyre rövidül ez az időszak: 2019-ben már július 29-én elértük a felhasználható mennyiséget. Az ökológiai lábnyom ugyan egyenlőtlen elosztásban érzékelhető – kivétel például Indonézia -, ám az ok mindenütt azonos: egyre jobban szeretnénk élni. Samu Ferenc szerint át kell látnunk lehetőségeinket, a tények közötti összefüggéseket, a fogyasztás, a termelés és az energiafelhasználás kölcsönhatását. A szlogen nem változott: gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan. A fórumon előadást tartott Baktay Borbála, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ főigazgatója is. Elmondta: a múlt, jelen és jövő hármas egységében sokszínű kultúrnövényeink megőrzésének hálás feladatát vállalták magukra. Jelezte, hogy a klímaváltozás miatt a sokféleséget is veszély fenyegeti – azonnali cselekvésre van szükség. Bemutatta a szervezetet, a működést és a hatáskört, amely a teljes növényi spektrumot lefedi – rendkívül fontos, hogy minden évben gyarapodik a gyűjtemény. Hangsúlyozta: a központ nem múzeum, a génbanki gyűjtemények mobilisak, termelésbe vonásuk hasznos és indokolt. Együttműködnek egyetemekkel, civilekkel, számos biogazdálkodóval napi kapcsolatban vannak, s szívesen biztosítanak számukra vetőmagot. Közös érdek a hazai tájfajták megőrzése, mert ezek jelentik a hungarikumok alapját. Rendkívül örvendetes, hogy a magyar gazdák egyre több bemutatókertet hoznak létre, s ezzel mintegy modellt is teremtenek a látogatók, az érdeklődők számára. Az elkötelezett, ugyanakkor az újra érzékeny szakemberek szívesen vesznek részt oltványok készítésében, s ezzel még színesebbé teszik a palettát. A főigazgató asszony jelezte: minden érdeklődő előtt nyitva áll a tápiószelei génmegőrzési központ.