KÓTA-díjat kapott a keszthelyi Helikon Kórus

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) elnöksége magas elismerésben részesítette a Keszthelyen immáron csaknem 35 éve működő Helikon Kórust. A szakmai szövetség kórus kategóriában a KÓTA-díjat adományozta a vegyeskarnak, a magyar zenekultúra területén végzett kimagasló művészeti tevékenységéért. Működésükkel szerves részét adják a város kulturális életének, szerepléseikkel, társegyüttesekkel való kapcsolataik révén rendszeresen viszik a helyi művészetteremtés hírét a térségben, az országban, s a határokon túlra egyaránt. – Nagy öröm ért bennünket, a KÓTA-díj szakmai elismerés, a művészi érték megbecsülését jelenti – adott hangsúlyt a kitüntetéssel megélt élménynek Kendeh Gusztávné, a kórus alapító karnagya. Karácsonyi ajándékként jött, az odaítélést minden év december 16-án, Kodály Zoltán születésnapján hirdetik ki, tavaly ezen a napon kaptuk az értesítést. Az átadást pedig a magyar kultúra napján szokták megtartani a Zeneakadémián, ez idén a járványhelyzet miatt későbbi időpontban fog megtörténni. Az elért sikert a kórustagok együtt nem tudták megünnepelni, ennek nélkülözése mellett hiányoznak most a rendszeres próbák és fellépések is a művészeti közösség életéből. – Heti két alkalommal való két órai próba, évente mintegy 20 fellépés jellemezte a kórus tevékenységét 1987-től (az alapítás éve) egészen tavaly március 12-ig, töretlenül – tett pillantást a munka rendszerességére a karvezető. – Majd augusztus második felében újra megkezdtük a próbákat, szeptember 20-án adtunk egy hangversenyt a keszthelyi evangélikus templomban, ez volt a legutóbbi fellépésünk… Széles repertoár teszi, hogy helyhez, alkalomhoz illőn tudnak igen színes műsorokat összeállítani. A sokféle stílusban megmutatkozó tehetség, a szorgalom, az igényesség a kísérője a 40-45 fős Helikon Kórus évtizedeinek. Mindezeknek méltó fémjele a KÓTA-díj. – Egyházi és világi műveket, régi korok szerzőinek dalait, madrigálokat, 20. századi darabokat, népdalfeldolgozásokat egyaránt énekelünk. Méltán szentelünk kiemelt figyelmet a Kodály műveknek, melyekből önálló koncertet is adtunk. Nehéz és igényes darabok ezek. Nem hivalkodók, nem dicsekvők, hanem igaziak, a magyar zenekultúra gyöngyszemei. Nagyon szeretnénk már folytatni a munkát – mondta a hiányt átérezhető hangsúllyal, a kórus kitüntetése feletti nemes büszkeséggel Kendeh Gusztávné. Horányi Árpád