A jubileum jegyében, a jövőt építve

Százhetvenöt éves a balatoni hajózás

Százhetvenöt éve, hogy gróf Széchenyi István kezdeményezésére megalakult a Balatoni Hajózási Részvénytársaság elődje, s az öt nemzedéknyi idő alatt a magyar tenger és a vízi közlekedésben mindig kulcsszerepet játszó cég a köztudatban szinte egymásba forrott. A jubileum kötelezettséggel jár, a jubileumi előkészületek pedig alkalmat nyújtanak arra, hogy az új évtizedbe fordulva funkciójában, népszerűségében erősödő társaság vegye fel a versenyt a kor kihívásaival szemben. A feladat nem csekély, hiszen évről évre érzékelhetjük: eljött a Balaton új reneszánsza. Az évfordulóhoz köthető eseményekről, a társaság reorganizációjáról, az utasbarát szolgáltatás feltételeinek megteremtéséről, a fejlesztésekről kérdeztük Veigl Gábort, a BAHART vezérigazgatóját. – Beszélgetésünk apropóját – a jubileumi eseményeken túl – a részvénytársaság dinamikus átszervezése, a folyamatban lévő fejlesztések, s a turisztikai szezonra való felkészülés adta. A járványhelyzettel kapcsolatos kormányzati intézkedések azonban módosították a kérdések sorrendjét. Vezérigazgató úr szerint mi várható a közeljövőben: mikorra tehető a tavaszi rajt, fogadhatják-e húsvétkor az első hajó utasait a füredi kikötőben? – Most, március elején-közepén még minden bizonytalan, de ez a helyzet már nem ismeretlen számunkra. Az elmúlt évben szintén áprilisban indult volna a menetrendi hajózás, ám a körülmények ezt sajnos nem tették lehetővé, a menetrenddel és óvintézkedésekkel folyamatosan és rugalmasan alkalmazkodtunk a helyzethez. Abban bízom, hogy húsvétkor vagy húsvét után mielőbb indulni tudunk, és sor kerülhet a már tradicionális és jubileumi köszöntésekre, ünnepi rendezvénysorozat indítására, a nyár pedig ismét erős lehet. Optimizmusom nem alaptalan, ugyanis a 2020-as mérleg arról tanúskodik, hogy honfitársaink – kiszabadulva a korlátozások alól – a természetbe vágynak, és a Balaton még mindig az egyik legnépszerűbb úti cél. A téli forgalom is kiemelkedően alakult, a komp forgalma januárban harminc, februárban tizenkét százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Abban is biztosak lehetünk, hogy változatlanul megmarad az emberekben az igény a kirándulásokra, utazásokra. – A részvénytársaság számára a jubileumi év alkalmat kínál az átlagosnál nagyobb volumenű marketingre, reklámra is. Milyen műsorokkal, eseményekkel kívánják a tó mellett élőket, nyaralókat megszólítani? – Az ünnepséghez kapcsolódva a nagyobb kikötőkben road show-kat, a cég történetét bemutató kiállításokat szervezünk, s különböző játékokkal, színes programokkal, szeretnénk szórakoztatni, aktivizálni a közönséget a hajókon, kikötőkben és az online térben is. A leglátványosabbnak a BAHART teljes flottájának felvonulása ígérkezik szeptemberben Füred és Siófok között. A BAHART közel 20 hajója mellett szívesen látjuk a Balatonon vízi szolgáltatást végző vállalkozások tradicionális hajóinak csatlakozását is. – A BAHART reorganizációja idén lezárul, ám a tervek hosszú távon vázolják fel a cég működésének paramétereit, fejlesztési elképzeléseit. Ezek között több nagy csomag is található. – A jövő felvázolásakor prioritást élvezett a tevékenységek és a szervezet optimális kialakítása, a feladatkörök meghatározása és a fejlesztési irányelvek kidolgozása, minden ennek meg felelően lett meghatározva. Mint ismeretes, az állam több mint hat és fél milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a részvénytársaságnál, s három-négy milliárd forint folyik be az ingatlanok értékesítéséből – ez az összeg a BAHART számlájára érkezik, és fejlesztéseinkhez használjuk majd fel. Saját beruházási forrást is termelünk évről évre, így a fentiekkel együtt már közel tizenkétmilliárd forint áll majd rendelkezésünkre a korszerűsítési programunkhoz a fejlesztések első ütemére, amit a következő években kell megvalósítanunk. Ez azonban nem teljes tétel, mert kalkulációink szerint a modern, jól prosperáló, utasbarát cég kialakításához, a teljes megújuláshoz 20-30 milliárd forint beruházási forrás szükséges. – A korszerűsítés egyik pillére az új hajók beszerzése. Milyen stádiumban vannak az előkészületek, s vajon mikor léphetnek az első vendégek ezek fedélzetére? – Az elmúlt hónapokban e téren is jelentős lépések történtek: kiválasztottuk a tervező-kivitelező céget, amellyel napi kapcsolatban állunk. Egyedi, speciális hajót kell alkotni, hiszen a Balaton speciális jellemzőire (vízmélység, hullámzás, szél, kikötők) kell hajót tervezni, meg felelve az üzemeltetés egyéb szempontjaira, mint a katamarán test nagy befogadóképessége, a multifunkcionális jelleg, a kerékpárok szállíthatósága, vagy az elvárt sebesség, ami meghaladja a jelenlegieket. – A hajók jövő tavasszal készülnek el, és ezután szétszerelt állapotban érkeznek Komáromból vizen, a Dunán és a Sión át. Remélhetőleg a most folyó építkezések, az új zsilipek készültségi foka, s a Balaton vízállása lehetővé teszi az eresztést a tervezett időben. Optimális esetben jövő nyáron-ősszel ezek a hajók már közlekedni fognak a magyar tengeren. – Kiemelten kezeljük a jelenlegi flotta fejlesztését is – erre is jelentős forrást tudunk biztosítani. Előtérbe kerül az utas komfort fejlesztése, a büfék, a mosdók felújítása, az asztalok, székek cseréje. Változatlanul prioritást élvez az üzembiztonság, a környezet védelme, és végre az utasok által is észlelt informatikai fejlesztések is megvalósulnak. Flottakövető rendszert építünk ki, megújul a honlap és a kikötők információs rendszere, lehetővé tesszük az online jegyvásárlást – a munka komplexitását jelzi, hogy sok-sok projekt, feladat párhuzamosan fut, az eredmények idén, illetve jövőre lesznek kézzelfoghatóak. Az idei évtől készülnek a közép- és hosszú távú tervek a kikötők megújítására is. Az új telephely létrehozásának szükségessége régóta ismert, a koncepció tervezése, az előkészítés reményeim szerint hamarosan megindul, természetesen a legfőbb érintettek bevonásával, így a siófoki önkormányzattal, a vízügyi igazgatósággal és a halgazdálkodási részvénytársasággal is. – A reorganizáció együtt járt némi létszámleépítéssel. Mely területeket érintett, s milyen perspektívát kínálnak az állománynak? – A munkatársak nyolc-tíz százaléka távozott tőlünk, a takarékosság jegyében vezetői státuszokat vontunk össze, a nyugállományba vonulók álláshelyét pedig nem töltöttük be. A változás lehetővé teszi nem csak a hatékonyabb működést, de azt is, hogy a BAHART munkavállalóinak anyagi elismerését növelni tudtuk, és megkezdtük a piaci felzárkóztatást. S bár beszélgetésünk során a korszerűsítés, a modernizáció a vezérfonal, tudatában vagyunk a tradíciók szerepével is – úgy gondolom, egy százhetvenöt éves cégnél ez természetes. A BAHART ma már az egyik utolsó olyan balatoni gazdasági szervezet, amelynél a családi tradíciók, érzelmi kötődések is tetten érhetők. Egyes kollégáknál rendkívül komoly évszámokat fedezhetünk fel: a sólyamesterünk a közeljövőben, közel fél évszázados tapasztalattal adja át a staféta botot. Süli Ferenc

Veigl Gábor vezérigazgató