Ismét Miss Balaton gála lesz Balatonfüreden

Augusztusban a női szépségé lesz a főszerep Balatonfüreden, hiszen nagyszabású gálaesten gyűlnek össze a Miss Balaton korábbi királynői és udvarhölgyei. Az augusztus 13-i eseményre természetesen hivatalosak a különleges szépségű lányok mentorai is, így Füredre érkezik majd Epres Panni, Horváth Éva, Dukai Regina, Gelencsér Tímea és Iszak Eszti is. A Miss Balaton filozófiája a szépség, a nőiesség megélése könnyed nyári köntösbe csomagolva, így ebben a szellemben született meg az idei gálaest tematikája is. Az ismert felkészítő csapat, a mentorok és korábbi versenyzők összetartó közösségén túl prominens vendégeket várnak és parádés fellépőket ígérnek a szervezők a balatonfüredi eseményre. A mentorok közül a rutinos Dukai Regina és Gelencsér Tímea egyetértenek abban, hogy Miss Balaton-lánynak lenni hosszú távú elköteleződés. Aki ebbe a csapatba érkezik, egy olyan közösségbe Települések A pandémia idején is beruházásokba fogott, és képes volt folytatni a nehéz körülmények közepette is társadalmi szerepvállalását a veszprémi Ring-Autó Kft.. Megálmodtak egy olyan modern karosszériaüzemet, ahol a hagyományos – acélszerkezetű – autók mellett az alumínium karosszériás járművek javítását is magas színvonalon tudják elvégezni képzett szakemberekkel. A csarnok lassan átadás előtt áll… A járvány előtt és alatt is nagy figyelmet fordítottak a társadalmi és emberi szerepvállalásaikra, mert a cég szívügye a hátrányos helyzetű gyermekek, helyi alapítványok, kultúra, sport támogatása. Ilyen például a város kézilabdacsapata, a Telekom Veszprém; a fiatal, tehetséges autóversenyző, Bognár Martin szponzorálása; de a veszprémi nagyrendezvények: Rozé, Rizling Jazz Napok, VeszprémFest, Auer fesztivál, egyházi intézmények sajátos segítése is. A támogatások a jövőben is folytatódnak új ötletekkel, tervekkel, célcsoportokkal… Hívjon bennünket a +36 88 579 830 telefonszámon! Ring-Autó Kft. 8200 Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 18. Ring-Autó Kft.: fejlesztés és támogatások kerül, ahol mindenben segítik egymást a lányok. „Hihetetlen ereje van egy ilyen összetartó csapatnak! Az idei évben, ahogy a tavaly is, fantasztikus gálaesten találkozunk egymással. Ezek az események mindig az összetartozás érzését erősítik bennünk. Nagyon várjuk a találkozást!” – mondta Regina. Gelencsér Timi hozzátette, hogy igazi kiváltság ennek a nagy családnak a tagja lenni. „Ez egy különleges est lesz számomra, igazából a nyár csúcspontja, amikor mindannyian összejövünk, jól érezzük magunkat és egy kicsit megünnepeljük, hogy mind a Miss Balaton csapatához tartozunk!” Ezt erősítette meg Balogh Eleni is, a Miss Balaton 2019-es győztese, aki a pandémia előidézte helyzet miatt immár második éve viseli a koronát. „A Miss Balaton az egész életemet megváltoztatta, hozzáadott a személyiségemhez, a verseny által új lehetőségekhez jutottam. Legyen akár egy esemény, akár munka, vagy csak a többiekkel való találkozás, mindig feltölt és inspirál arra, hogy jobb legyek. A kitartás, az akarat, az alázat, amit itt tanultam, örökre az életem része lesz” – vallotta be a sugárzó szépségű királynő, aki szintén nagyon várja az augusztus 13-i gálaeseményt.