Miss Balaton – Balogh Eleni nem adja a koronát…

Érdekes sors jutott Balogh Eleninek, aki 2019-ben lehetett a Miss Balaton győztese. Egy évvel később, 2020-ban a járvány miatt továbbra is birtokolhatta a koronát, sőt: az augusztusi balatonfüredi gálán sem kellett átadnia, ugyanis idén tavasszal sem lehetett még biztonsággal számítani egy választás gördülékeny lebonyolítására…

Gelencsér Tímea a Balatoni Futárral

A reprezentatív gála azonban így sem maradt el, s a Miss Balaton versenyek korábbi királynői és udvarhölgyei – összesen tizenketten – vonulhattak fel az Anna Grand Hotel színpadán. A számos érdeklődőt vonzó eseményen a verseny tanácsadói és mentorai, Iszak Eszter, Lipcsei Betta és Gelencsér Tímea mellett a 2019-es királynő, Balogh Eleni is részt vett. Noha a járványhelyzet nem tette lehetővé sem tavaly, sem az idei évben, hogy új királynőt válasszanak, a Miss Balaton csapatának tagjai semmi esetre sem hagyták ki a lehetőséget, hogy ismét Balatonfüreden gyűljenek össze. Idén a felvonuló lányok és a mentorok mellett számos híresség – többek között Tomán Szabina és Zimány Linda – is megjelent a nyár egyik legcsillogóbb társasági eseményén, melyet Király Linda minikoncertje és látványos show-műsor, fényfestés és tűzijáték tett teljessé. Az immár két éve regnáló királynő, Balogh Eleni elmondta: „Amikor 2019-ben megnyertem a versenyt, azonnal mondtam, hogy ezt a koronát nem adom ki egykönnyen a kezeim közül. Azt azonban álmomban sem gondoltam, hogy valóban ilyen hosszan viselhetem a Miss Balaton címet. Ez egy olyan megtiszteltetés, amelynek minden pillanatát ki kell élveznem, így a mai napot is, amikor négyszer is kifutón voltam.” Bízunk benne, hogy jövőre nem lesz akadálya a királynő-választásnak… -s -k