Szívvel tekert dallamok Keszthely belvárosában

A keszthelyiek és a város kora őszi vendégei már évek óta őrizhetnek kedves élményeket a gépi zene hőskorát szeptemberben rendre megidéző programról. A helyi hagyományokhoz immáron 8 éve hozzá tartozó Verkli Fesztivál idén is újra megpezsdítette a belváros szezon utáni életét. A muzsikával beköltözött a 20-as, 30-as évek hangulata, ehhez öltözékeikkel is hozzájárultak a hangszereket megszólaltatók. Élethűséggel jelent meg, ahogy anno az utcákon, a nagy bérkaszárnyák kapualjaiban, udvaraiban tekerték a dalokat a kintornások. A város őszi programkínálata mindez által olyan eseménnyel színesedett, ami jól illik a helytörténelemhez, a polgárosodás korához, amikor azok a házak épültek, melyekből sok ma is meghatározója az utcaképeknek. A fesztivál jól szolgálja a város fürdőidény utáni turizmusának javát. A két napon át szóló hétvégi zene mellett be is népesült a minapi muzsikás promenád. Helyenként egymás mellett sorakozva hallatták a hangot a szívvel tekert zenegépek, volt ki magányosan telepedett le verklijével. A város évszázadnyit fiatalodott, ahogy a dallamok nyomán beindult az idő óriáskereke, s a múltba utaztatta a járókelőket. H. Á.