Ízek fogságában: siófoki tini az ország legjobb séf-segédje

Fodor Noel: ma még hobby, érettségi után hivatás

Egy hónapos „edzőtábor”, korai ébredések, gyakran hajnalig tartó kísérletezés: a néző, a fogyasztó számára szinte elképzelhetetlen, hogy egy szakácsverseny milyen mentális és fizikai felkészülést igényel a résztvevőktől. Különösen így van ez oly rangos vetélkedők esetében, mint a Bocuse d’Or, amely világszerte a szakmai kihívás csúcsát jelenti. Mint minden más nemzetközi megmérettetéshez, a Bocuse d’Or európai döntőjén való részvételhez is a hazai minősítéseken keresztül vezet az út. A magyar döntőt a közelmúltban rendezték a Hungexpo területén, óriási érdeklődéstől kísérve. A kétfős csapatoknak biztosított mangalica hús és a balatoni sudár ponty fantáziadús feldolgozásra, kreatív ötletekre, ügyes kezekre várt. A már számtalanszor kipróbált, tesztelt, immár rutinfeladatként is jellemezhető teendőket precízen elosztotta egymás között Kelemen Roland, a felkészülést segítő hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje, és segítője, Fodor Noel. A versenyt kiíró szervezet ez utóbbiak esetében – főként a tapasztalatszerzés és az utánpótlás biztosítása miatt – korhatárt is megjelölt. E szerint a konyhafőnök munkáját csak 18-22 év közötti kolléga segítheti. A siófoki tini kvalitására jellemző, hogy az alsó szintet is csak néhány hónappal lépte túl, s a zsűri „A Legjobb commis”, azaz a legjobb séfsegéd díjat is neki ítélte, míg a csapat a második helyen végzett. A Fodor név nem ismeretlen a balatoni vendéglátásban, hiszen Noel édesapja, Tamás közel három évtizede gyakorolja ezt a szakmát: a sóstói étterem tehát remek környezetet teremtett az alapok elsajátításához. A ma még a Veszprémi SZC Séf Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai közé tartozó tehetség mögött már több átdolgozott nyári szezon áll, hetente egy szabad nappal, esetenként tizenkét-tizenöt órás munkaidővel. – A családi vállalkozás gyakorlatilag meghatározta pályaválasztásomat, s szerencsésnek mondhatom magam a miatt is, hogy meglehetősen gyorsan megismertem az ízek világát. Számomra a konyhaművészet ma még hobbynak minősül, ám érettségi után már hivatásként szeretném gyakorolni. Úgy gondolom: minden étel különleges, érdekes, de mindig hajt az új, az egyedi étkek készítésének vágya. A Balaton egyébként is a hazai gasztronómia egyik fellegvára – az itt készített ételek minőségéről naponta tízezrek formálnak véleményt, s ez egyúttal egy nem hivatalos „rangsort” is létrehoz a sikeres éttermek között. Feltétlenül ez utóbbiak közé tartozik a szemesi Kistücsök is, ahol eddig már közel két évet tölthettem el szakmai gyakorlaton. Remek emberekkel, legendás séfekkel – Jáhni Lászlóval, Pohner Ádámmal – dolgozhattam együtt, s ők valóban méltók a példakép jelzőre. Fodor Noel a reflektorfények, a kiváló produkció után most ismét visszaül az iskolapadba, s ha elképzelései megvalósulnak, a középiskola befejezése után – mint hajdanán a mesterlegények – a skandináv országok rangos éttermei felé veszi útját, hogy friss élményekkel gazdagodva visszatérjen a magyar tenger mellé. Noel ugyanis nem felejti néhány éve tett ígéretét: apa, rám mindig számíthatsz. Süli