Balatoni Szövetség: gazdag program, feszes munkaterv

Gazdag programot, feszes munkatervet készített erre az évre a Balatoni Szövetség elnöksége. A járvány miatti korlátozások ellenére a február végén elfogadott program jelentős része megvalósult, s mindig volt arra idő és energia, hogy az aktuális problémákkal is kellő intenzitással foglalkozzon a grémium. Lombár Gábor, a testület elnöke elmondta: a Balaton kezelése, hasznosítása nem nélkülözheti a tudományok művelőinek állásfoglalásait egy-egy kérdéskörben, ám sok esetben nélkülözhetetlen a tóparti állampolgárok, települések javaslata is. Ebben az érdekegyeztetésben a Balatoni Szövetségre jelentős teher és kötelezettség hárul. – Ismételten egy nagyon nehéz esztendőn vagyunk túl, mely a korábbinál több energiát és figyelmet igényelt mindnyájunktól. Munkatársaim elkötelezettségének köszönhetően valamennyi rendezvényünket megtartottuk – köszönet nekik, és mindazoknak, akik ebben a nehéz helyzetben is segítségünkre voltak. S hogy mennyire szerteágazó a tevékenységünk, arra bizonyíték, hogy a tó vízminőségétől kezdve a kulturális programok szervezéséig számos feladatot teljesítettünk. A már hagyományos teendőink – Kék hullám zászló strandminősítés, Virágos Magyarországért program, balatoni borok versenye, az Év Balatoni Háza építészeti díj odaítélése, a Balaton napja – mellett új irányba is nyitnunk kellett. A Veszprém- Balaton Európa Kulturális Fővárosa olyan kihívást és lehetőséget nyújt a régió önkormányzatai, művészeti csoportjai, alkotói számára, melyeknek rangját és értékét más esemény bizonyára nem adhatná meg. Élni kell ezzel, s a Balatoni Szövetség e téren is partnere lesz Veszprém városának. – Fontos és eredményes tárgyalásokat folytattunk a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetőivel a pályázati célokról, de rendszeres kapcsolatban vagyunk a Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal, a civilekkel és a Balaton Fejlesztési Tanáccsal is. Megtiszteltetésnek tartom, hogy a régióban egyre nagyobb rangja, tekintélye van a szövetség által adományozott Balatondíjnak – ezzel is szeretnénk elismerni azon lokálpatrióták tevékenységét, akik élhetőbbé, szebbé, gazdagabbá kívánják tenni e varázslatos tájegységet. SF