Új korszak kezdődik a BAHART-nál

Sorra újulnak meg a hajók a BAHART flottájában, miközben újak gyártása is folyamatban van. A társaság 200-200 millió forintot fordít korszerűsítésekre 2021-ben és 2022-ben is annak érdekében, hogy modern utazási feltételeket és üzembiztos működést biztosítson az utasoknak. A fejlesztések történelmi léptékűek, a kormány támogatásának köszönhetően új korszak kezdődik a balatoni hajózásban.

2021-ben a BAHART zászlóshajójába, a Szent Miklósba új, korszerű motorok kerültek, megújult a belső utastér és a büfé is. A nyitott felső fedélzet is attraktív megjelenést, új tetőt és festést kapott. A legnagyobb, 600 fős utas kapacitással rendelkező Füred katamarán már idén frissen festve, új belsővel és büfékkel szállította az utasokat. A szezonkezdetre a Fonyód és Lelle motoros, valamint a 130 éves nosztalgiahajók, a Helka és a Kelén felkészítése is megtörtént, régóta várt fejlesztések valósultak meg. A BAHART hajók felújítását egyértelműen visszaigazolta az utazóközönség is, hiszen a menetrendi hajókon utazók többsége úgy véli, hogy javult a hajók állapota, színvonala. A flotta felújítása 2022-ben is folytatódik. Környezetvédelmi és üzemanyag fogyasztási motorkorszerűsítések mellett a Szigliget hajón, a Badacsony katamaránon és a 95. születésnapjára készülő Tünde nosztalgiahajón is megkezdődik a modernizáció. A megújulás és az új hajók gyártása egyúttal lehetővé tette azt is, hogy a műszaki és utas igényeknek már nem megfelelő járműveket a BAHART kivonja a forgalomból. A járművek mellett nagy hangsúlyt kap a programválaszték és az utas tájékoztatás fejlesztése, valamint a menetrendek optimalizálása. Az online jegyvásárlási lehetőség is bevezetésre kerül, így jövő nyáron még kényelmesebben válthatók jegyek a BAHART hajókra.