Régiós fejlesztések a BFT napirendjén

A Balaton Fejlesztési Tanács júliusi ülésén módosították a testület szervezeti és működési szabályzatát: a BFT létszámát tizenkét főben határozták meg, s így lehetőség nyílik arra, hogy a Miniszterelnökség delegáltja is helyet kapjon a grémiumban. A füredi tanácskozáson megtárgyalták és elfogadták A Balaton környéki közlekedésfejlesztési projektek aktuális helyzetérőlbft2 szóló előterjesztést. Mint ismeretes, a BFT által elfogadott stratégia alapján elkezdődik a Balaton Nagytérség közlekedésfejlesztési programjának megvalósítása. Első lépésként a déli parti vasútvonal megújítása indulhat el, még az előző uniós ciklus forrásaiból – a beruházás összértéke csaknem harmincmilliárd forint. A projekt első ütemének munkálatai Lepsény és Szántód-Kőröshegy között a közműkiváltásokkal hamarosan megkezdődnek. Az ütemterv szerint 2014. szeptember 1-jétől teljes vágányzár lép életbe ez utóbbi vasútállomás és Siófok között, majd jövő év márciusától a teljes építési szakaszon szünetel a forgalom. Ezekben az időszakokban az utasokat autóbuszok szállítják az érintett települések között. A rekonstrukció eredményeképpen a vonatok százhúsz kilométeres sebességgel közlekedhetnek majd, így csökken az utazási idő, a menetrend betartása pedig lehetővé válik. A Balaton Fejlesztési Tanács szakértői figyelemmel kísérik a projekt előrehaladását és igyekeznek segítséget nyújtani a nem várt akadályok leküzdésében. A befejezési határidő ugyanis kritikus: a szerződés szerint 2015. június közepéig kell átadni a felújított pályát a forgalomnak. A tanács tagjai előterjesztést hallgattak meg a régió 2014-20 közötti időszak aktuális tervezési feladatairól. A koncepció, a stratégiai és az operatív program jövőképe és átfogó céljai vonzó, turisztikailag exponált tájat, magas életminőséget vetítenek elénk, s egy közép-európai mintarégiót vizionálnak. A jelszó egyúttal a cselekvésre, a követendő útra is utal: ”Együttműködő Balaton”! Süli