Jubilált a költők versenye

A nagydíjas Kálnay Adél

Kálnay Adél kapta a Quasimodo-díjat

A Nobel-díjas olasz költő, Salvatore Quasimodo emlékére kiírt költői verseny idén jubilált: huszonötödször hirdettek eredményt Balatonfüreden a legszínvonalasabb verset beküldők között. A 2017. év nagydíjasa Kálnay Adél József Attila-díjas költő lett Ami marad című versével. Az évfordulóra nagyszabású programsorozattal készült a város: zenei, színházi előadások váltották egymást, egy könyvbemutatón pedig az elmúlt évek valamennyi díjnyertes verse az olvasók kezébe kerülhetett magyar és olasz nyelven. A hagyományokat megszakítva idén nem az Anna Grand Hotelben, hanem a Szent Miklós hajó fedélzetén került sor a díjak átadására, ahol a korábbi évek nyertesei is megjelentek. Különdíjat kapott Zsávolya Zoltán, oklevelet Payer Imre, Gyimesi László, Sztanó László, Gyukics Gábor, Imreh András, Barna T. Attila, Fenyvesi Félix, Marnó János és Géczi János. Az életmű díjat Tolnai Ottónak, a nemzetközi életmű díjat Nádasdy Ádámnak ítélte a zsűri. A verseny névadó költőjének Tagore sétányi szobra előtt Görgey Gábor író mondott beszédet, aki hangsúlyozta, hogy a „költészetnek nem éppen kedvelő időben is megtartotta erejét a Quasimodo költőverseny”. Hozzátette, Balatonfüred évszázadokon át „befogadó” színhelye volt a kultúrának, irodalomnak. Az ezt követő koszorúzáson a város és az olasz kulturális élet képviselői – köztük Salvatore Quasimodo színmuvész fia, Alessandro Quasimodo – helyezték el a megemlékezés virágait. A gálaműsor már visszatért a nagy múltú Kurszalonba, ahol a külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Hammerstein Judit tartott beszédet. Utalt a költői verseny unikalitására, az olasz-magyar kapcsolatok ápolására, azok színvonalára. A vendéglátó város polgármestere, Bóka István kifejtette: az elmúlt 25 év történelmi mérföldkő, melynek során a kortárs magyar irodalom

A két Quasimodo Füreden

legkiválóbbjai tették le névjegyüket, s kaptak méltó elismerést. Ezután átadta Franco Cajani költőnek, a költői verseny szellemi atyjának a város díszpolgára titulust igazoló okiratot. A gálán elhangzottak a 25 év legmaradandóbb versei Alessandro Quasimodo, Carla Romanelli, Oberfrank Pál és Lukács Sándor színművészek előadásában, végül a Mendelssohn Kamarazenekar Bálint János fuvolaművész és Enrico Fagone nagybőgőművész közreműködésével adott emlékezetes műsort. szöveg és kép: Zatkalik