Nyeregbe magyar – sokan teljesítették a Balaton-felvidéki túrát

Batyki Péter főszervező és Bóka István, Balatonfüred polgármestere.
Mindketten örömmel nyugtázták,
hogy sokan kerékpároztak az ötödik
alkalommal megrendezett
Balaton-felvidéki túrán.

Ötödik alkalommal rendezte meg Balatonfüred közismert kerékpárszaküzlete az oxigéntúrának elnevezett kerékpáros programot, melyre idén háromszáztizennégyen neveztek, s így megdőlt a tavalyi rekord. Amatőr kerékpározóként a „kis kör” teljesítésére vállalkoztam, mely negyvenöt kilométeres volt. A bátrabbak a hatvan, a még merészebbek – most először – a kilencvenes távot is megtették. Kedves mosoly, csillogó szempár fogad, amikor belépek a paloznaki étterembe. Megkapom a regisztrációs lapot és vele együtt az első pecsétet. Nem sokat kell kerekeznem, mikor a második állomáshoz érkezem. Csopak egyik pincészetében Söptei Zsolt fogad, elmondja, hogy ő is gyakran kerékpározik a környéken, számára is felemelő érzés, amikor a mediterrán táj szépségeiben gyönyörködhet. Sok idő nincs a beszélgetésre, hiszen igyekszem minél hamarább teljesíteni a túrát. A Pécselyi-medence önmagáért beszél, ha valaki még nem járt erre, mindenképpen tegye meg. Tihany szépségeiért azonban alaposan meg kell szenvednem, a bicikliúton kemény emelkedő vár rám. Visszafele már könnyűnek tűnik az út, előttem lebeg a cél, nevezetesen Paloznak. Közben megállok a Tagore sétányon, mely ezer színében pompázik. A közel 47 kilométert tizennyolc kilométeres átlagtempóban teljesítettem, miközben 1943 kalóriát égettem – legalábbis az okostelefonom szerint. Másnap némi izomlázzal átkerekezem Balatonfüredre a polgármesteri hivatal elé, ahol már a résztvevők jelentős része felsorakozott, bízva abban is, hogy a felajánlott két értékes kerékpár birtokukba kerül. A jutalmakat – több kategóriában is – Bóka István füredi polgármestertől vehették át a legeredményesebb indulók. A város vezetője nagy elismeréssel nyilatkozott a túráról: úgy látja, hogy a kerékpárturizmusnak van jövője, s erre bizonyíték az is, hogy több mint háromszázan teljesítették a Balaton-felvidéki túrát. Batyki Péter főszervező elmondta, hogy a kilencvenes távot a résztvevők húsz százaléka teljesítette – ezt azért vezették be, hogy a profi kerékpározók is benevezzenek. Az eseménynek elsődleges célja természetesen a biciklizés népszerűsítése volt, hogy az emberek gyönyörködjenek a táj szépségeiben, s felfedezzék a bennünket körülvevő értékeket.. Szendi Péter