Balatongyörök strandja a legzöldebb

Biró Róbert (balról) veszi át a különdíjat dr. Béres Andrástól, a
Herman Ottó Intézet szakmai ügyvezető helyettesétől

A Balaton Legzöldebb Strandja különdíjjal kitüntetett Balatongyörök volt a házigazdája a Kék Hullám Zászlóval fémjelzett strandminősítés napokban tartott eredményhirdetésének. A Balatoni Szövetség által immáron hagyományosan meghirdetett versenyben idén 34 strand vett részt. Balassa Balázs, szövetségi elnök elmondta, hogy az értékelésben mellettük részt vett a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör és a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. A helyszínek bejárásai során vizsgálták a tisztaságot, a vizesblokkok állapotát, a parkolási viszonyokat, a strand akadálymentesítésének szintjét, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, a gyermekbarát szempontokat, minősítették a vendéglátóhelyeket, és az egyéb szolgáltatásokat. Mint elhangzott: évről évre tapasztalható a színvonal emelkedése, de a minősítés rendszere is változott, s a mostani bírálat szerinti sokrétű szakmai elemzés a korábbiakban nem történt. Balassa Balázs kiemelte a balatonedericsi strandot, mely több éve nem vett részt a versenyben, idén azonban nagy fejlodés eredményeként nyert 3 csillagos minősítést. Sokhelyütt látszik már a Magyar Turisztikai Ügynökség által elindított pályázati támogatás eredménye, számos helyen önerőből is indultak fejlesztések. Mindennek köszönhetően sokoldalúan magas színvonalon működő strandok szerepelnek a Kék Hullám Zászló csillagai alatt. Az idén újra meghirdetett „Balaton Legzöldebb Strandja” cím odaítélésében a Balaton- felvidéki Nemzeti Park és a Herman Ottó Intézet munkatársai segédkeztek. Szerepet játszottak az üzemeltetéssel is összefüggő környezetvédelmi szempontok, köztük a takarékos vízhasználat, a megújuló energiák alkalmazása, a kerékpáros megközelíthetőség. A kitüntető elismerést a balatongyöröki strandot működtető önkormányzat képviseletében Biró Róbert polgármester vette át. Az üdülőfalu vezetője elmondta: az eredmények egészséges versenyben születnek, a települések évről évre sokat tanulnak egymástól, fontos cél, hogy mind nagyobb vendégkör, mind nagyobb mértékben legyen haszonélvezője az értük végzett munkának. A Kék Hullám Zászló verseny fővédnöke, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő különdíját a gyenesdiási Játék Strand kapta. A balatoni megyék önkormányzatainak díját a balatonudvari Föveny Strand, a zamárdi Nagy Strand és a vonyarcvashegyi Lido strand nyerte el. Öt csillagos minősítést ért el a vonyarcvashegyi Lido Strand, Gyenesdiás Játék Strandja, a balatonfüredi Kisfaludy és az Esterházy Strand, a keszthelyi Városi Strand, a balatonföldvári Keleti Strand, a balatonalmádi Wesselényi Strand, Balatongyörök, Szigliget, Alsóőrs, Csopak, Balatonberény községi strandja. Négy csillagot kapott a keszthelyi Libás Strand, a balatonudvari fövenyesi és a községi strand, a balatonmáriafürdői Központi Strand, a zamárdi Nagy Strand, Révfülöp Császtai Strandja, a balatonfűzfői Fövenyfürdő, Balatonlelle Napfény Strandja, a siófoki Nagy Strand, Balatonszárszó Mikszáth utcai Központi Strandja, a fonyódi Panoráma Strand, a badacsonytomaji Badacsony Strand, valamint Balatonudvari, Ábrahámhegy, Balatonakali, Zánka községi strandja. Három csillagos lett Badacsonytomaj Városi Strandja, a balatonfűzfői Tobruk Strand, a keszthelyi Helikon Strand, a balatonboglári Platán Strand, Révfülöp Szigeti Strandja és a balatonedericsi Zöld Hullám Strand. Két csillagot a balatonszemesi Berzsenyi utcai szabad strand kapott. H. Á.