A tavak védelme az egész világra kiterjed | Balatoni Futár

A tavak védelme az egész világra kiterjed

A sajtótájékoztató résztvevői (balról jobbra) Walter Rast, Bóka István, Cor Lamers

Az európai tavak védelméről, valamint a fenntartható fejlődésről folyt nemzetközi konferencia Balatonfüreden a közelmúltban. A fórumot az Európai Bizottság Környezetvédelmi, Klímaváltozási és Energia Szakbizottsága (ENVE), a Balaton Fejlesztési Tanács, a Miniszterelnökség és a városi önkormányzat szervezte a Füred Hotelben. Európa tavai – így a Balaton is – fontos gazdasági, társadalmi és természeti értékkel rendelkeznek, mégis nagyon sérülékenyek. Uniós tófejlesztési stratégiára van szükség, illetve megfelelő pénzügyi források biztosítására. A döntéshozóknak be kell látniuk, hogy a klímaváltozás hatásai ellen minden lehetséges eszközzel fel kell lépni – hangsúlyozta Bóka István, a vendéglátó város polgármestere, aki a program sajtótájékoztatóján rámutatott: szeretnék felhívni a döntéshozók figyelmét a tavak jelentőségére, amelyeknek a szűkebb térségben és globálisan is összetett és jelentős gazdasági, társadalmi és természeti szerepük van. Törekedni kell a tavak fenntartható kezelésére, a feladatok összeghangolására és az uniós szinten közös koncepciókon alapuló intézkedések végrehajtására. A Nemzetközi Tókörnyezeti Bizottság Alapítvány Tudományos Bizottságának elnöke, Walter Rast arról szólt, hogy nemcsak európai, de világszerte ismert, s hasonló gondokkal kell szembesülnünk, hiszen a tavak és vízkészletük szennyezettsége egyre nagyobb. Ennek okozója számos esetben a mezőgazdaság által felhasznált vegyszerek sora. Az előadó elismerte: több, egymástól eltérő felépítésű klíma-modell ismeretes, s valójában nem tudjuk, mire is számíthatunk a nem túl távoli jövőben. Az azonban kétségtelen, hogy több féket, gátat kell alkalmazni a rendszerben annak érdekében, hogy bolygónk édesvízkészletét meg tudjuk óvni. Az Európai Bizottság Környezetvédelmi, Klímaváltozási és Energia Szakbizottságának elnöke, Cor Lamers már radikálisabban fogalmazott. Szerinte minél hamarább végre kell hajtani a kitűzött globális célokat lokálisan is. Vagyis a legkisebb településeken is helyi szinten kell biztosítani, hogy az unió klímavédelmi vállalásainak legalább 70 százaléka érvényesüljön az elkövetkező években. Ebben pedig a polgármestereknek, önkormányzatoknak jelentős szerepe lesz. Változtatnunk kell, hisz a tavak erősen ki vannak téve a környezeti változásoknak, különösen pedig a globális éghajlatváltozás hatásainak. A konferencián elhangzó előadások, felszólalások megerősítették, hogy vizeink védelmében szükség van a helyes politikai döntéshozatalokra, ugyanakkor szem előtt kell tartani a technológia által kínált megoldásokat. A rendezvényen részt vett a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, Molnár Balázs, valamint a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, László Tibor Zoltán is. Z. A. fotó: Zatkalik