A földvári fiatalok „Nagy generációja”

2018.november 17-én: diszkó a 70-80-as évek jegyében

Az 1970-es és 1980-as években Balatonföldvár volt a Balaton (nekünk pedig, akik itt éltünk, a VILÁG) közepe. Nyaranta Siófoktól Fonyódig (valamint a Szovjetuniótól az NDK-ig, s a többi szocialista országig) ide jártak a fiatalok szórakozni, nyaralni, ismerkedni. Itt üzemelt a szocialista országok legközkedveltebb ifjúsági tábora, az Express. A helyiek és környékbeliek pedig telente is itt találkoztak: „a földvári kultúrház ócska színpadán”, valamint a Bertalan Rozália Ifjúsági Klubban, ahol rendszeresek voltak a klubestek, no és persze a főként Lendvai Jancsi és Horváth József, BOB által vezérelt diszkók. Ekkoriban élt Földváron egy „Nagy Generáció”, amely – kiegészülve a környék más településein élő fiatalokkal – szinte minden hasznos megmozdulásban aktívan vett részt, legyen szó sportról, kultúráról, bármi egyébről. Sajnos sokan nincsenek már köztünk, sokan viszont még itt vannak! NEKIK, valamint mindenki másnak, aki Földvárt szerette, szereti, szól a „felkérés a keringőre”: gyere, találkozzunk újra, több évtized emlékeivel megrakottan! A szervezők két kiállítást terveznek: egy dokumentum kiállítást a korabeli fotókból, újságcikkekből, filmfelvételekből, valamint egy „In memoriam falat” azok emlékére, akik már nem lehetnek köztük. Mindkettőhöz várják az egykori résztvevők dokumentumait, információit e-mailben a balatonpress@gmail.com címre, illetve a Bajor Gizi Közösségi házba. A november 17-re tervezett (batyus bál jellegű) nosztalgia diszkóra (miután a hely korlátozott létszámú), előzetesen is lehet jelentkezni asztaltársaságoknak, illetve egyéneknek a fenti két címen. A bevételt a szervezők egy földvári gyermekintézmény részére (óvoda, iskola) ajánlják fel. Lapzártánk utáni információ: a diszkót elvállalták a két földvári diszkóslegenda fiai: Horváth Dani és Lendvai Gergő! Gyarmati László