Klassz a pARTon, de hajón is…

Madaras Gergő és Győri Noémi

Szeptember végéig látogathatóak azok a nyáresti koncertek, melyeknek Érdi Tamás zongoraművész a házigazdája. A sokszínű programsorozat egyik állomása volt a balatonfüredi, melyre ezúttal a vízen (pontosabban a Jókai hajó fedélzetén) kerülhetett sor. Az „Egy tó – tengernyi program” szlogen szellemesen foglalja magába mindazt a kínálatot, melyet a magyar tengernél nyaralók számára állítottak össze. Ebbe e kavalkádba illeszkedik a negyedik éve töretlen népszerűségnek örvendő „Klassz a pARTon”, melyről a vendéglátó város alpolgármestere, Hári Lenke kijelentette: a rendezvénynek van létjogosultsága, mert produkcióival missziót teljesít a Balatonnál. A július végi „kedvcsináló” hajókázáson az érdeklődő közönség láthatta-hallhatta Érdi Tamás zongorajátékát, Keszei Bori énekét, Győri Noémi és Madaras Gergő fuvolajátékát. Z. A.