Balatongyöröki vendégköszöntő, borünnepekkel

Biró Róbert polgármester kínálta a
részvevőket borral

A turizmusban a legfontosabb a szíveslátás, ennek tradicionális szimbólumaként vonul végig nyaranta a Balaton-parton a borfesztiválok színes programja. Nemrég a staféta Balatongyöröké volt, borhölgyek és borrendi lovagok felvonulásával, borházak nyitásával, köszöntőkkel, sok zenével. Az üdülőtelepülés immáron 23. alkalommal rendezte meg a régió borainak nagy közönségmustráját, a györöki és környékbeli gazdák kínálatával. A négy napos rendezvény megnyitóján Bíró Róbert, házigazda polgármester köszöntőjében szólt a település szőlőkultúrájának történelméről, a híres Bece-hegyről, mely ihletője volt Takáts Gyula Kossutdíjas költő művészetének. Az irodalom jeles képviselőjét a versek írása mellett a szőlészet-borászat szakmai, gazdasági aktualitásai is foglalkoztatták a györöki birtoka kapcsán. Az ezzel összefüggő írásai, feljegyzései is gazdagítják a becei „tőkéken” gyümölcsöző szépirodalmat. A Da Bibere Zalai Borlovagrend képviseltében dr. Brazsil József ugyancsak történelmi időkből eredeztetett gondolatokkal méltatta a nemes borok hazáját, a szőlőművelés nehéz, de az iránta elkötelezettek mindig nagy szeretettel végzett munkáját. A Balaton-parti sétányon, a platánfák alatti alkalmi borutcában rendezett program során a látogatókat a borkóstolók mellett kézműves kirakodóvásár, sok finom étel, változatos zenei műsor várta, a koncertek minden estére utcabáli hangulatot alapoztak meg. A vendégkör azóta újrázhatott is: a napokban a már ugyancsak tradicionális, idén jubiláló 15. Bor & Dal Fesztivál nyújtott hasonló szórakozást. H. Á.