Kínai diákok táboroztak Balatonalmádiban

Kínai általános iskolások táboroznak egy hétig Balatonalmádiban egy magyar partneriskola meghívására. A programban logikai készséget fejlesztő foglalkozások és sportolás is szerepelt. A diákok Ruian város kettesszámú általános iskolájából érkeztek egy kínai-magyar intézmények közötti csereprogramban. A Balatontól nyolcezer kilométerre fekvő településről 34 diák, 11-13 év közötti fiatal érkezett négy pedagógussal, a közös munkát négy magyar tolmács és négy Rubik-oktató segítette. A távol-keleti vendégek hazai partnere a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, az intézményből tizenhárom tanuló vett részt a táborban. Fang Xuan, az együttműködést szervező Batthyány Családi Örökség Alapítvány kínai képviselője elmondta, Ruian város helyi hivatalától keresték egy oktatási-kulturális csereprogram lehetőségét Magyarországon, amelyre nyitott volt a Báró Wesselényi iskola. Fang Xuan 25 éve él Magyarországon, tapasztalata szerint nagyon eltér a két ország oktatási rendszere, ezért is hasznos a diákoknak, hogy megismerjék a másik kultúráját, és tanuljanak egymástól. Hozzátette, Kínában a Rubik-kockáról és Liszt Ferencről ismerik Magyarországot, ezért is kapott kiemelt szerepet a foglalkozásokban a bűvös kocka. A delegáció Balatonfűzfő meghívására érkezett Magyarországra, Marton Béla, a település polgármestere fogadta és köszöntötte a küldöttséget az első napon. A kínai küldöttség programját a Báró Wesselényi iskola szervezte. Mézes József, az intézmény vezetője elmondta, a kínai vendégek nyolc napot töltöttek Magyarországon, és az egyik balatonalmádi hotelben laktak. A diákok délelőttönként az informatikai és matematikai kompetenciájukat fejlesztő foglalkozásokon vettek részt Aknai Dóra Orsolya és Fehér Péter, az IKT Masterminds Kutatócsoport oktatói irányításával, továbbá robotikát is tanultak, valamint négy szakember segítségével a Rubik-kocka kirakás rejtelmeibe kalauzolták őket. Délutánonként kirándulás, strandolás és túrázás szerepelt a programban, valamint íjazni és vitorlázni tanultak, esténként megismerkednek a magyar népzenével, néptánccal, részletezte Mézes József. A tábor utolsó estéjén a kínai diákok és magyar társaik közös műsort adtak. Szendi Péter