Országos hírre tett szert a gyenesdiási Festetics Vágta

A gyenesdiási önkormányzat és partnereként a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum a Nemzeti Vágta előfutamai sorában a balatoni térségben idén egyedüliként kapott rendezői jogot. Tradíciót folytatnak: töretlenül, immáron kilencedik alkalommal tarthatták meg idén augusztusban a helyi lovas hagyományokon nyugvó Festetics Vágtát. Sok támogatónak is köszönhető, hogy a rendezvény rangot, elismertséget vívott ki magának immáron országos szinten is. Ez a nevezésekben is megmutatkozott, hiszen távoli helyekről, Borsod-Abaúj- Zemplén megyéből is voltak nevezők – mégpedig élvonalbeliek. A gyenesdiási előfutamon a nyugat-balatoni régiót képviselők közöl ketten jutottak el a Nemzeti Vágtára: Szám Lajos, aki Vállus versenyzőjeként második helyen került dobogóra, továbbá a házigazda Gyenesdiás delegáltjaként Varga Zoltán. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből két lovas kvalifikálta magát a Festetics Vágtán a fővárosi versenyre: győztesként Szuhakálló képviseletében Németh Martin, harmadik helyet szerezve pedig a Bocs településrol érkezett Bak Edina. A nézők izgalmas megmérettetéseknek lehettek tanú. A gyorsasági lóverseny rendkívül szoros mezőnye hozta lázba hozta a nézőket a három válogató, s csakúgy a legjobbak közti döntő körök során egyaránt. A kocsitoló verseny és a kishuszár futamok is hasonló drukk mellett zajlottak. Mindemellett sok kísérőprogram is nyújtott szórakozást. Nem csalódtak sem a verseny szereplői, sem a nézők. A Festetics Vágta versenynapját megelőzően a Helikon Kastélymúzeum kínált sokszínű szórakoztatás, a múzeumparkba látogatók a magyar lovas kultúra értékeivel ismerkedhettek előadások, bemutatók keretében. H. Á.