BALI GALÉRIA

Különlegesen egyedi, archaikus galéria a Káli-medencében

A kovácsmester-szobrász

A galéria épülete Köveskálon,
a Henyei út felől

Két éve kezdtem el salföldi és más, Káli-medencében lévő régi, omladozó, és szépen felújított falusi házakat, pincéket festeni 18. századi tetőcserepekre. A kollekciónak kiállítótermet keresve, a badacsonytördemici Stockinger Laci festőbarátom ajánlására jutottam el Köveskálra, egy különösen érdekes portára, melyet egyik oldalról hosszú épület zárt le: lakóház és egy pajta-féleség, ami – mint kiderült – galériaként működik. Koratavasz volt, amikor először beléptem a konyhába, ahol egy huncut szemű, őszes hajú öregúr éppen dióskalácsot sütögetett, a kelt tésztát gondosan sodorgatta az asztalon lapuló gyúródeszkán. Felesége ugyanis Angliában él, és az öregúr is csak a nyári idényre jön haza, tavasztól ősz közepéig, mivel a téli hónapokat igazi öltönyös nemesként asszonyával tölti Angolhonban. Tamás – azaz, Bali Tamás – idehaza kovácsmesterként tevékenykedett, s galériája mellett található az a tradicionális kovácsműhely, melyben még ma is üti, formázza a vasat, ha a régi mesterségről bemutatót kell tartania turistáknak, érdeklődőknek, iskolai csoportoknak.

Bejárat a kisplasztikák udvarába

Családomnak is rögtönzött egy rövid bemutatót 2017 nyarán, amikor első kiállításomat helyeztem fel az emeletes galéria falaira. A műhelyben még kiválóan működnek a gépek, a kemence is vörösre izzítja a vasat, a polcokon, falakon pedig mindenféle eszközöket láthatunk, melyek a kovácsoláshoz tartoznak. Az udvaron felállított kőtalapzatokon kisebb szobrokkal találkozhatunk, melyeket Tamás általában az emberi munka szerszámaiból, eszközeiből művészi gonddal formázott műhelyében, s így komponált. Nagyon kifejezőek, elgondolkodtatók, asszociatívak, üzenethordozók.

Kiállítások

Az őszes-mosolygós, mesterkovácsszobrász-
lilaruhás-galériavezetővel,
Bali Tamással nem volt nehéz összebarátkozni.

Mindössze két kiállításom volt a mai napig Tamás galériájában, de már az első is kedves, maradandó emlékeket adott számunkra. 2017-ben lányom Ynda (Bihari Andrea) festményeivel, idén pedig kisfiam, Dani fotóival együtt állítottam ki festményeimet. Ez utóbbi kiállítás 2018. június 26-ig volt megtekinthető. Ynda 10 éves kora óta fest, s az eltelt évtizedekben magas szintre művelte mesterségbeli tudását, amely művészetének alapja. Köveskáli bemutatkozására balatoni képeiből válogattunk, illetve azokból a művészi ajándéktárgyakból, melyeket kagylókra, bazaltkövekre, kavicsokra festett. Ynda művészetének egzotikus vonala afrikai és vintage témákat dolgoz fel, de alkalmazott festészetként arcfestészettel, egyedi faldekorációkkal is foglalkozik. Dani jelenleg 13 éves. A művészetek őt is megérintették, vagy inkább kezdtek nyiladozó értelméből, érzés- és látásvilágából kihajtani, szintén 10

Yinda művészi ajándéktárgyaival

éves korában, nála azonban a fényképezés terén. Különös, egyedi látásmódjára figyeltem fel, amikor kezdetleges fényképezőgépemmel – melynek még nézőkéje sincs, s a kijelző minden háttérfényt visszaver – absztrakt formákat, részleteket fényképezett. E fotóiból már több csoportos és önálló kiállítása is volt. A Bali Galéria számomra egy lehetőséget jelentett, hogy salföldi, Káli-medencei, és köveskáli archaikus, rusztikus témáimat bemutassam. Nagy meglepetésemre, és annak ellenére, hogy a környék településeit elárasztottuk ismertetőkkel, plakátokkal, szórólapokkal, meghívókkal, a megnyitón szinte egyetlen

Dani absztrakt fényképei

környékbeli vendég sem jelent meg – viszont külföldiek annál többen! Hollandiából, Ausztriából,

Németországból, Mexikóból, stb. Ezzel számomra ez a Káli- medence eldugott sarkában lévő kiállító terem nemzetközi jelentőségű galériává nőtt. Persze kiderült, hogy nem csak a mi kiállításunkat tisztelték meg külföldiek ilyen nagy számban, hanem más művészekét is, sőt, idei tárlatunk előtt egy chilei festőművész

A Galéria nemzetközi vendégei
a 2017. júniusi megnyitónkon

alkotásai voltak a falakon. A tavalyi év karácsonyára pedig egy Németországban élő gyűjtő vásárolt két, 2017-ben kiállított rusztikus cserépfestményemből.

Hasonlítgatás

Mitől jelentős a Louvre, a National Gallery, vagy a Magyar Nemzeti Galéria? Egyedülálló gyűjteményei mellett természetesen attól, hogy egyetlen van belőlük – nem csak Párizsban, Londonban vagy Budapesten. A Bali Galéria is ugyanezen okok miatt hasonul az imént nevezett galériákhoz: itt is egyedülállóan jelentős kiállítások kapnak helyet, és természetesen egyetlen van belőle Tamás portáján, de Köveskálon vagy a Káli-medencében, és Magyarországon is, sőt egész földgolyóbisunkon. Ezt a helyet okvetlen meg kell látogatni minden művészetkedvelőnek! Bihari Puhl Levente festőművész