Költők versenye

Száz alkotótól közel kétszáz vers érkezett az idei balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőversenyre. A fődíjat Falcsik Mari érdemelte ki. Térey János különdíjat, Kabdebó Tamás posztumusz életműdíjat kapott. A költőverseny apropóján megemlékeztek Ovidiusról és felolvasott a friss Janus Pannonius-díjas kínai költő is – olvashattuk a város honlapján.

A szeptember eleji gálán a Salvatore Quasimodo Emlékdíjat Falcsik Mari kapta a Szertartások című verséért. A költőnő váratlan betegsége miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. Falcsik Mari költő 1956-ban született Budapesten. 1980-ban végzett az ELTE bölcsészkarán, majd szokatlanul korai időponttól, 1982-tol szabadúszó lett, és tudatos kívülálló szellemi szabadfoglalkozásúként irodalom és kultúrtörténeti kurzusokat vezetett. A ’90-es rendszerváltáskor kapcsolódott vissza a kortárs magyar irodalmi életbe. Költői pályája az új évezred elején indult. Erős zeneiségű, ritmusos szabadverseit jelentősebb irodalmi lapok publikálják, olasz, holland és angol nyelvű fordítások születtek belőlük. Líráját a színészek és előadók is kedvelik, sokhoz komponáltak zenét is. Első kötete – a Sanzon nehéz időkben – 2004-ben, a második – a Változatok a szabadságra – 2006-ban jelent meg. Harmadik kötetét – A sorsvadászt – 2010-ben, a negyedik, 48 nőt versben megszólaltató, illetve fiktív életrajzzal is ellátott kötetét, a Nőket néző képeket 2013-ban adták ki. Füreden Különdíjat Térey János, az életműdíjat pedig az idén májusban elhunyt Kabdebó Tamás érdemelte ki. Az író, költő, műfordító még az év elején küldte be költeményét a versenyre. Verséért elismerő oklevelet kapott: Payer Imre, Zsávolya Zoltán, Bognár Anna, Vajna Ádám, Oláh András, Nagy Betti, Fenyvesi Félix Lajos, Sztanó László, Gyimesi László és Jánk Károly. A huszonhatodik alkalommal rendezett költőverseny hagyományos díjkiosztóját ezúttal is az Anna Grand Hotelben tartották, ahol a díjnyertes verseket olaszul Carla Romanelli színésznő, magyarul pedig Lukács Sándor olvasta fel. A Nobel-díjas lírikus, Salvatore Quasimodo halálának ötvenedik évfordulójára emlékezve a gálaműsoron két olasz kortárs zenész: Annalisa Garzia hegedűművész és Fabio Centanni zongoraművész adott koncertet. A kísérőrendezvények sorában a Vaszary Galériában hat kortárs olasz művész alkotásaiból nyílt kiállítás Az idő memóriája címmel. A tárlat október közepéig látogatható. A rendezvény keretében Ovidius halálának kétezer éves évfordulója apropóján előadássorozatot tartottak a római aranykor költőjéről. Újdonságként pedig Balatonfüreden mutatkozott be elsőként az idei Janus Pannonius-díj nyertese, Yang Lian. Az idei költőversenyre megújult a zsűri. Széchenyi Ágnes, Szörényi László, Madarász Imre, Péntek Imre és Cserép László mellett Szkárosi Endre költővel bővült a grémium. – Nem titkolt szándékunk, hogy minél több fiatal, magyar költőt tudjunk elérni. Bátorítjuk őket, hogy jelentkezzenek a megmérettetésre, mert szívesen adunk terepet az ifjú tehetségeknek – mondta Cserép László, a Salvadore Quasimodo alapítvány titkára. A balatonfüredi költőverseny az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát, története átfogja a kortárs magyar költészet javát, eddig mintegy tízezer pályamű mérettetett meg a versenyen. Határ Győző, Faludy György, Orbán Ottó, Gergely Ágnes, Marno János, Zalán Tibor és Tóth Krisztina – csak néhányan az emlékdíjat kapott szerzők közül. A híres olasz költő, Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett, és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo nemzetközi költőversenyt és költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják. forrás: www.balatonfured.hu