Fontos a néphagyományőrzés

Csopak Községért Érdemérmet kapott Tóthné Ferencz Henriette óvodavezető

Hangos gyerekzsivaj fogad a gyönyörű napsütéses időben, a Mandulavirág Óvodában. Látszik, hogy a gyerekek jól érzik magukat a szabadban, önfeledten játszanak, miközben óvó szemek figyelik oket. Tóthné Ferencz Henriette óvodavezető kedvesen fogad az irodájában, az ilyenkor szokásos finom kávé most sem marad el. Ki gondolná, hogy 1964-tol van óvoda Csopakon, akkor még a Református Gyülekezeti Ház adott otthont a gyerekeknek. Annak idején két csoporttal működött, és amikor sok lett a gyerek, akkor építették meg 1984-ben azt az épületet, mely napjainkban is óvodaként funkcionál. – 1985-ben kerültem ide, először óvodapedagógusként dolgoztam, majd helyettes lettem, 14 éve pedig az intézmény vezetője vagyok. Három csoporttal működünk, szerencsére nagyon sok gyerekünk van. Hetvenöt fő a felvehető gyereklétszám, igaz olykor ezt néhány fővel túllépjük – kezdi a beszélgetést Tóthné Ferencz Henriette óvodavezető. Az önkormányzat minden évben gondoskodik arról, hogy a feltételeknek megfeleljenek. Az elmúlt években pályázati forrásból, vagy az önkormányzat támogatásával jelentős fejlesztések valósultak meg az intézményben. Gondolok itt az épület szigetelésére, a nyílászárók és bútorzatok cseréjére, a játszótér felújítására, korszerű konyhai berendezéseket vásároltak, megtörtént a homlokzatfestés és az intézmény belső festése is. A gyerekek így valóban korszerű körülmények között tudnak játszani, tanulni. Tóthné Ferencz Henriette nagy álma, hogy a hátsó udvarban idővel egy európai normáknak megfelelő játszótérrel bővüljön az óvoda, melyre nagy igény lenne, hiszen a mozgás, a játék nagyon fontos ebben a korban. Csopakon szerencsére egyre több gyerek születik, Henriette reméli, hogy ez a későbbiek során is így lesz. Még egyetlenegy csopaki és paloznaki gyermeket sem kellet elutasítaniuk, mondván, hogy betelt a létszám. Amire nagyon büszkék még, hogy nagyon sok programot szerveznek a gyerekeknek. A szezon a „Miénk a strand” programsorozattal kezdődik, amelyen már évek óta részt vesznek. Hagyomány, hogy szeptember végén fellép a tánccsoportjuk a paloznaki falunapokon. A szüret számukra nagyon fontos, évek óta Tóth Gyula helyi borászhoz járnak a gyerekek nagy örömére. Bábszínházba is viszik őket, részt vesznek az összes állami ünnepségen, nagy örömmel várják a Mikulást, ahogy az adventi gyertyagyújtást és a falukarácsonyt is. A farsang és a húsvét szintén hozzátartozik az életükhöz, ahogy az Anyák napja,a nagyszabású gyereknap és az évzáró is. Mivel néphagyományőrző a csopaki óvoda, ezért fontos a népi hagyományok felelevenítése, a néptánc, gyakran megörvendeztetik fellépéseikkel a csopaki lakosokat is. Nemrégiben az önkormányzat nevében, Ambrus Tibor polgármester Csopak Községért Érdemérmet adott át Tóthné Ferencz Henriette óvodavezetőnek, több évtizedes szakmai és közösségi munkájáért, aki mindig a gyermekek érdekeit szem előtt tartva, kollégái mellett kiállva, a gazdaságos működést előtérbe helyezve végezte feladatát. Részt vett a két csoportos óvoda három csoporttá alakításában, irányította a konyha működését, és most legutoljára az óvoda és konyha szétválásának munkálataiban is segédkezett. Szeptembertől pedig egy megújult tornaszobával, logopédiai helyiséggel, melegítő konyhával ellátott, jól felszerelt óvodában folytathatja munkáját. Mint mondta nem számított a kitüntetésre, nagyon jól esett neki, hogy az önkormányzat elismerte munkáját. Szendi Péter