Balatoni nyár 2018

Tóparti polgármesterek a turisztikai szezonról

Rekordokat döntő szezont hozott 2018 nyara: a tóparti települések önkormányzatai ugyan még nem rendelkeznek végleges adatokkal, ám a most következő interjúsorozatban csak elégedett polgármesterekkel találkozhat az olvasó. Déli parti kirándulásunk során Fenyvesre, Zamárdiba, Boglárra és Berénybe látogattunk el.

Zamárdi ünnepi éve

Egy évtizede immár, hogy a település városi rangot kapott, s ez a fordulópont visszatérő elemként színesítette az idei programokat. Csákovics Gyula polgármester úgy látja: az önkormányzat jól sáfárkodott a cím által biztosított lehetőségekkel. – A Zamárdiról kialakult kép a visszajelzések alapján egyértelműen pozitív, s ez nem csak nívós – esetenként Európa-hírű – rendezvényeinknek köszönhető. A város arculata is jelentősen változott: érzékelhető, hogy az elmúlt években megvalósított, több milliárd forint értékű fejlesztéseket az ide látogatók is méltányolják. A helybeliek aktív szimbiózisban élnek a turizmussal, hiszen élvezhetik annak minden hasznát. Úgy gondolom, kevés önkormányzatnak adatik meg az a lehetőség, hogy egyetlen projekt kivitelezésére százmillió forintot fordítson saját forrásból. A tavasszal felújított, parkosított Siófoki utca esetében ez történt, s így a város legforgalmasabb tranzit útvonala elegáns külsőt kapott. A bevezető útszakasz körforgalmában elhelyezett Balaton szíve logó pedig azt szimbolizálja, hogy Zamárdi szívesen lát minden vendéget, s magas szinten tudja biztosítani a gondtalan pihenéshez szükséges szolgáltatásokat. Ez a nyár ismét azt igazolta, hogy jó úton járunk. Pontos adatokkal ugyan még nem rendelkezünk, az viszont már bizonyosnak tűnik, hogy az idegenforgalmi adóból származó bevételeink meghaladják az elmúlt évit. A büdzsé azonban nem csak ettől lett gazdagabb: részben kényszerítő körülmények hatására bevezettük a parkolási díjat, amely a főidényben napi egymillió forintot eredményezett. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a szomszéd településekről átjárnak hozzánk fürdeni a vendégek, hiszen itt a strandolás is ingyenes. A három kilométer hosszú, gyönyörű panorámával rendelkező partszakasz önmagában is vonzó, a wi-fi térítés nélkül elérhető, a köztisztaság pedig példaértékű. Ez az exponált terület fejlesztéseink egy fontos célpontja: erre a szezonra több száz méter hosszan bővítettük a sétány díszburkolatát, a rendezvényt ér re pedig új , tizenhatmillió forint értékű mobil színpadot vásároltunk. Természetesen a város más részein sem hanyagoljuk el kötelezettségeinket: a Templom tér környezetében másfél kilométeren épült térburkolat, s a közelében egy újabb közösségi teret is kialakítottunk. Kimondottan sűrűnek tűnt a rendezvénynaptárunk, szinte minden hétre jutott egy-egy rangos esemény. A szárazföldön a BalatonSound, a Rozé-, a Street-, a Nemzedékek- és a Strandfesztivál, a vízen pedig a Svert Kupa vonzott hatalmas számú érdeklődőt és versenyzőt. A polgármester elmondta: 2020-ra készülhet el az a téliesített kiállító- és rendezvénycsarnok, amely időjárástól függetlenül biztosítja a programok megtartásának lehetőségét. Könnyen elképzelhető, hogy a létesítmény Zamárdi egyik turisztikai látványossága lesz, ugyanis a terv egy nemzetközi építészeti pályázaton rangos díjat nyert.

Berény: konvertálható strandbevétel

A déli part egyik csendes, nyugodt pihenést biztosító települése Balatonberény. Horváth László polgármester szerint azonban ez a nyár azt igazolja: a turisták jelentős hányada méltányolja az üdülés ezen idillikus jellegét, s változatlanul népszeru a naturizmus is. – A Berénybe látogatók minden szezonban érzékelhetnek pozitív változásokat. Ezen a tavaszon folytattuk a strandfejlesztést – negyvenkétmillió forintot fordíthattunk a fürdőhely szépítésére. Viacolor burkolatot kaptak a sétányok, lidós partszakaszt alakítottunk ki, tataroztuk, téliesítettük a vizesblokkot, s modern hangosító berendezést szereltünk fel – a nudista strandon hasonló munkálatok zajlottak le a szezon kezdete előtt. Egyértelműen beigazolódott, hogy érdemes a szolgáltatások minőségére nagyobb anyagi forrásokat mozgósítani, hiszen a központban fekvő strand működtetéséért felelős településüzemeltetési kft. rekord bevételre tett szert. Ez a huszonötmillió forint egyébként gyorsan konvertálható: éppen elegendő két utca aszfaltozására. S ha már a fejlesztéseknél tartunk: saját forrásból mintegy negyvenötmillió forintot terveztünk utak, járdák, díszburkolatok felújítására, építésére, s a település nyugati részén a belvíz-elvezetés megoldására. Ezt a gondot részben a kibetonozott partszakasz, részben a magas vízállás miatt jelentkező pangó vizek okozzák. Az önkormányzati bevételek mellett a pályázati lehetőségeket is kihasználjuk terveink megvalósításához. Három projektünk fut jelenleg, s mindhárom az energiahasznosítás optimalizálását célozza: Korszerűsítjük az óvodát, az orvosi rendelőt és a polgármesteri hivatalt – a munkálatok során nyílászárókat cserélünk, napelemeket helyezünk, szigeteljük az épületeket, s megújulnak a fűtési rendszerek is.

Boglár, a kultúra és a sport városa

A turizmusból él a település lakóinak jelentős része – az önkormányzat kötelezettségei közé tartozik tehát a turizmus terén is az optimális feltételek biztosítása – vallja Mészáros Miklós, a város polgármestere. – Számomra valóban evidencia, hogy tehetős polgárok nélkül nincs cselekvőképes, az igényeket, elvárásokat koordinálni képes önkormányzat. Úgy gondolom, e téren harmóniában vagyunk a helyi vállalkozókkal, a közösen meg fogalmazott célok pedig a jövő településének körvonalait adják meg. Ez a nyár is megerősítette, hogy jó úton járunk. A szezon második felében már nem lehetett szálláshelyhez jutni a településen, s a telt ház érzést a parkolási gondok is növelték. A víz, a fürdőzési lehetőségek jelentik a legnagyobb vonzerőt, ennek centruma pedig a Platán strand. Itt már a korábbi években is jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre, s a vizes élménypark igazolja elképzeléseinket: idén például húszmillió forint bevételt produkált, de rendkívül népszeru az egyre szépülő borudvar is. A következő etapban ötszázmillió forintos pályázati forrásból bővítjük a területen lévő szolgáltatások minőségét, miközben nagy hangsúlyt fektetünk az esztétikumra, a parkosításra, a növényzet ápolására is. A város egyik szimbólumaként számon tartott vízparti terület a legnagyobb rendezvények – Balaton-átúszás, Boglári szüret – idején naponta több tízezer ember pihenő- és fürdőhelye. Számukra szeretnénk ideális körülményeket biztosítani. Boglár azonban nem csak e programok miatt került be méltán a köztudatba: a Nemzeti Kézilabda Akadémia által rendezett versenyek, a kulturális kínálat ugyancsak bűvös hívószó lehet a potenciális vendégek körében. E tényeknek is köszönhető, hogy a szeptemberi gyorsmérleg szerint a vendégéjszaka szám meghaladta a százhúszezret, s ez – az állami támogatással kiegészülve – mintegy hetvenmillió forinttal gazdagítja az éves, másfélmilliárdos büdzsét. A turisztikai kínálat bővítésén túl természetesen nem mondhatunk le azokról a beruházásokról sem, melyek jelentősen befolyásolják polgáraink komfortérzetét. Nyolc év alatt szinte valamennyi középület, intézmény megújult: ezek közé tartozik az általános iskola, az orvosi rendelő, az óvoda és a bölcsőde is – most a szociális intézmények vannak soron, jövőre pedig háromszázmillió forintból korszerűsítjük a kultúrházat.

Fenyvesi nyár

Forró volt a nyár, óriási forgalommal, számos kellemes élménnyel, s néhány feledhető bosszúsággal – foglalja össze a turisztikai szezon tapasztalatait Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere. A folyamatosan mért gépkocsi számból, a strandokról elszállított hulladék mennyiségből azonban arra is következtetni lehet, hogy a vendégéjszaka szám is meghaladta az elmúlt évit. – A májusi időjárás – ha még emlékszünk rá – vetélkedett a legmelegebb kánikulai napokkal – azok a vendégek jártak igazán jól, akik a késő tavasszal választottak bennünket, illetve a Balatont. Ekkor még nem volt tömeg sem az utcákon, sem az üzletekben, s még a vendéglátóhelyeken is volt kellő mennyiségű és minőségű áru. A Fenyvesre látogatók számára nem okozott meglepetést, hogy minden üdülési idényben némi újdonság várja őket – ebben az esztendőben sem volt ez másként. A Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával elkészült a balatonfenyves-alsói strandon egy sétány, s a beruházáshoz kapcsolódva – saját forrásból – új padokat, szemeteseket is telepítettünk. Más változást is érzékelhettek vendégeink, ugyanis a Nagystrand és a vasút közötti településrészen bevezettük a fizetős parkolást – eddig Fenyvesen sem a parkolásért, sem a strand használatért nem kellett fizetni. A döntés hátterében természetesen prózai okok állnak: az érintett területek gondozása, rendbetétele évről évre többe kerül, ám az önkormányzat a már megszokott minőségből nem szeretne engedni. Azt valljuk: a turisztikában is az első a minőség, s őszintén remélem, az elkövetkezendő időszakban ennek egyre több jelét fogják tapasztalni . Nem szabad elmennünk azon tény mellett sem, hogy munkálkodásunkban komoly zavart okozott a közfoglalkoztatottak alkalmazási feltételeinek megváltozása, így egyik napról a másikra tizenkét munkatársunk helyett csak négy fő állt rendelkezésünkre. Gyors és határozott intézkedéseket követelt a probléma azonnali kezelése, amely komoly anyagi ráfordítást is követelt a község saját költségvetéséből. A rendszer működésének nehézségei következtében a település egyes területeinek gondozását vállalkozóknak kellett kiszerveznünk.