Megújult a zánkai óvoda

A zánkaiak csodálatos környezetben élnek, fontos, hogy a gyerekek is érezzék: a fejlődésüket is ehhez méltó körülmények határozzák meg, segítik elő. Lényeges, hogy ez a munka ne álljon meg, hogy a kistelepüléseken is biztosítsuk a családok számára fontos feltételeket. Erről beszélt Kontrát Károly országgyűlési képviselő a megújult óvoda avatási ünnepségén.

– Örülök, hogy elkészült a beruházás a zánkaiak, az önkormányzat és a kormány összefogásával. Örömmel támogattam a beruházást, hiszen a gyerekek határozzák meg a jelenünket és a jövőnket. Fontos, hogy jó körülmények között nevelkedjenek az apróságok. Programomban a kistelepülések mindig fontos szerepet kaptak, szeretnék mindenhova segítséget vinni, ezen leszek a jövőben is – mondta Kontrát Károly. A zánkai gyerekeket érintő jó együttműködés reményében gratulált, és azt kívánta, hogy a jövőt is ilyen fejlődés jellemezze a községben, sok gyerek legyen az óvodában, bölcsődében. Filep Miklós polgármester az avatási ünnepségen elmondta, hogy a negyven évvel ezelőtt épült óvoda fűtése, elektromos berendezései mára teljesen elavultak. – Sok munkavédelmi problémánk volt, és a hőszigetelési feltételeknek sem tett már eleget az épület. Kapóra jött egy belügyminisztériumi pályázat, amelyhez Kontrát Károly segítségét is kértük. Sikerült 21 millió forintos állami támogatást elnyernünk, ehhez az önkormányzat tízmilliós összeggel járult hozzá. Így felújíthattuk a homlokzatot, új hőszigetelést kapott az óvoda, a teljes belső gépészet megújult a vizesblokkokkal együtt. Korszerű, esztétikus lett az épület. A kivitelező korrekt munkát végzett – mondta a polgármester, és hozzátette, hogy a konyha még korszerűsítésre vár, ahhoz ugyancsak segítséget remélnek. Örömét fejezte ki, hogy a körzeti óvoda – amelyben öt település 36 gyermeke nevelkedik két csoportban – és a bölcsőde is helyet kap, megalapozhatja a gyermekek utánpótlását. Az ünnepséget az óvodások műsora színesítette. Szendi Péter