Kortárs művészet történelmi falakon

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban a jövő év március végéig látogatható a kortárs művészeti műhely előző tanévében és az idei nyári kurzusán készült munkák kiállítása. Múzeumpedagógia keretek közt immáron 4 éves múltja van az intézményben a tehetséggondozásnak, az iskolai jellegű képzést alapító Bankó Zsolt művésztanár vezetésével. A résztvevői kör 10-19 éves korosztályt ölel föl, mintegy 20 fővel, a festészet és a fotózás műfajában. – A kreatív munkára mindig szükség van – szögezi le Bankó Zsolt. – Az itt folyó munka célja a tehetséggondozás, a készségfejlesztés, segítségnyújtás a fiataloknak ahhoz, hogy akár hivatásul is választva erősíthessék a művészetteremtést. A kurzus növendékei a klasszikus és a kortárs festészet, valamint fotózás technikáival ismerkedhetnek. Mint a továbbiakban a művésztanár elmondta, technikai sokféleséget, alkotási darabszámot és művészi értéket tekintve is egyaránt az eddigi legszínvonalasabb bemutatóval találkozhat a közönség. Ez köszönhető a működés stabilitásának, annak, hogy többen már az első évtől kezdve rendszeres visszatérő vendégei a tanfolyamoknak, s évről évre igen tehetséges új résztvevők jelentkeznek. Gazdagítják továbbá a látnivalókat a nyáron szervezett alkotótáborban készült munkák is. – Cél az alkotói technikák sokféleségének kipróbálásán keresztül az erősségek felfedezése és azok erősítése – folytatta Bankó Zsolt. – A visszatérők immáron baráti közösséget alkotnak, amibe az új résztvevőknek is könnyű a beilleszkedés. Kellemes miliő teremt jó hangulatot, ebben tud fejlődni az ötletgazdagság, a kifejezőkészség. Festmények, grafikák, linómetszetek, fotók láthatók a kiállításon számos témában, alkotói sajátosságokkal. A műhelyben a szakmai irányítással biztosított fejlődés akár a hivatásul választásig erősítheti a művészi munkához való kötődést, az alkotások a pályára kerüléshez referenciamunkák lehetnek. Miközben szeptembertől már az 5. tanév zajlik, a tavaszig tartó kiállítást hétfőtől péntekig, naponta 9-16 óra között tekinthetik meg az érdeklődők. H. Á.