A „Balatoni Régió Közbiztonságáért” díj 2018. évi kitüntetettjei

Év végéhez közeledve mérleget készítenek azok a szervezetek is, melyeknek munkatársai a turisztikai szezonban a Balaton mellett élők, itt nyaralók százezreinek élet- és vagyonbiztonságának védelmét tekintik elsődleges feladatuknak. Vezetőik, elöljáróik kezdeményezésére, a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének javaslatára 2018-ban Balázs László, Balogh Miklós, Kekecs Károly Richárd és Pungor János vehette át a Balatoni Régió Közbiztonságáért díjat Bóka Istvántól, a BFT elnökétől. Balázs László több, mint tizenöt éve tagja a VMSZ kötelékének. Húszévesen strandi mentőőrként kezdte meg szolgálatát a Balatonon. Kitartó munkájának köszönhetően jutott egyre magasabbra a ranglétrán. Ő lett a búvárszolgálat vezetője, majd később, mint vízimentő oktató is bizonyította rátermettségét, napjainkban pedig sürgősségi mentőhajó vezetőként, kutató-mentőként dolgozik az egyesület kötelékében. E mellett kilenc éve a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szolgálat-vezetője. Számos hazai és nemzetközi kutatómentő feladatban bizonyított. A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság területi rendeltetésű mentőszervezetének, a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat alapításának résztvevője. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Központi Rendeltetésű Mentőegységének, a Huszár Mentőszervezetnek megalakulása óta vezetőségi tagja. Balogh Miklós c.r. törzszászlós hivatásos szolgálatát a Nyírbátor Határőr Igazgatóság, Csengeri Határvadász Századnál kezdte 1998-ban járőr beosztásban, majd a határőrség és a rendőrség fúzióját követően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság Bevetési Alosztályánál járőrként szolgált hét hónapot. Áthelyezését kérte a Balatonalmádi Rendőrkapitányság állományába: 2009-től kinevezett körzeti megbízott Balatonkenese városában. Nem egyszerűen rendőr akar lenni, hanem lakóhelye, szűkebb hazája Balatonkenese – Balatonalmádi rendjének őrzését tűzte ki célul. Körzeti megbízotti hivatását nem csak szolgálata ellátásában, hanem szabadidejében is komolyan veszi. Nyári időszakban egyike azoknak, akik akár gyalogosan, akár kerékpárral a turisztikai szempontból kiemelt területeken rendszeresen szolgálatot lát el, előnyben részesíti ezen szolgálati formákat. Kekecs Károly Richárd tűzoltó őrnagy, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Siófoki Hivatásos Tűzoltóparancsnok tűzoltóparancsnoka számos katasztrófavédelmi területen, többféle beosztásban dolgozott. 2014. szeptember 1-je óta vezeti a Siófoki Hivatásos Tűzoltóparancsnokságot. 2017. július hónapban kiemelkedő, mások számára példamutató tevékenységet végzett a Balaton, elsősorban Siófok, Balatonvilágos térségét július 11-én elérő 157 km/h orkán erejű szél miatt kialakult rendkívüli viharkár elhárítási feladatok során. Több napon keresztül irányította, szervezte a kárfelszámolást, aminek következtében a szezon ideje alatt öt nap alatt végrehajtották a káresemények felszámolását és az áramszolgáltatás helyreállítását. Kiemelkedő tevékenységet végez a térség tömegrendezvényeinek biztosítása, az állampolgárok és a régióban üdülők biztonságának megteremtése érdekében. A térségben szervezett rendezvények biztonságát kiemelt figyelemmel kezelve, többek között olyan jelentős létszámú események biztonságos lebonyolításában működött közre, mint a Zamárdi Balaton Sound és a Boglári Szüreti Fesztivál. Beosztottjai követelménytámasztó vezetőként jellemzik, aki személyes példamutatásával, szakmai hozzáértésével példaképe lehet a polgárok élet és vagyonbiztonságának megóvását hivatásként választó tűzoltók előtt. Pungor János rendőr ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese 1992-től teljesít hivatásos rendőri szolgálatot. Kezdetben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán volt főelőadó. 2008-tól Kaposváron kapitányságvezető- helyettesként szolgált. 2010-től a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon megbízott rendészeti igazgató, majd 2011-től kinevezett rendészeti igazgató, mely beosztást ma is magas szinten látja el. 2013-tól rendészeti rendőrfőkapitányhelyettes. Közel tíz éve tevékenyen vesz részt a turisztikai idény rendőri feladatainak egységes végrehajtásában. Négy évente a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) elnöki tisztét is ellátja. A 2018- as turisztikai szezonban a rendészeti teendői mellett kiemelt feladata volt az általa irányított bizottságnak az is, hogy a kommunikációs csatornákon keresztül bűn- és baleset-megelőzési ajánlásokkal, felhívásokkal tájékoztassa a lakosságot. 2018. évben a Balaton déli partján két nagy tömeget vonzó rendezvény parancsnoka is volt a „frontvonalon”, a 12. Balaton Sound rendezvényen és a Strand Fesztiválon Zamárdiban. Pungor Jánosnak komoly szerepe volt ez évben a két kiemelt rendezvény biztosításában és a kockázatok mérséklésében. Tevékenységével vezetői, munkatársai, lakókörnyezete is elégedett, a szakszerű határozottság mellett az ügyfélbarát ügyintézés jellemzi.A rendészeti állomány körében a 25 éves rendőri szolgálata és szakmai tapasztalata alapján kiemelkedő képességű rendőrként tűnt ki, aki hivatásként éli meg a rendőri tevékenységet. Süli Ferenc