„Köszönjük, Alsóörs!” – együtt koccintottak az új évre

Már hagyomány a településen, hogy újév első szombatján az önkormányzat fogadáson látja vendégül a civil szervezeteket, vállalkozókat, partnereket, mindazon alsóörsieket, akik hozzájárultak a 2018-as esztendő közös sikereihez.

Kontrát Károly országgyűlési képviselő – középen – Ferenczy Gáborné
Lovas, és Hebling Zsolt Alsóörs polgármestere társaságában.

Másfél évtizeden keresztül a vállalkozóinkat hívtuk meg decemberben, de két évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy egy olyan alkalmat szeretnénk újévkor teremteni, ahová mindenkit nagy szeretettel várunk. Decemberben Albrecht Sándor újságíró helytörténésszel beszélgettem, és akkor ő a következőt mondta: a szülőföldnek megköszönni mindent kell és lehet, azonban meghálálni egy egész élet is kevés, mint amennyit kaptunk Alsóörstől. Én azt hiszem, hogy ebben nagyon sok igazság van, nem véletlen, hogy a „köszönjük, Alsóörs” jelmondatban ez is benne szerepel – hangsúlyozta ünnepi beszédében Hebling Zsolt polgármester, aki mindenkinek boldog új évet kívánt. Kontrát Károly országgyűlési képviselő szerint Alsóörsnek továbbra is ragyogóak a kilátásai ebben az évben, mindezt jól mutatják azok a beruházások, melyek tervben vannak. Majd hangsúlyozta, hogy milyen jó Magyarországon, a Balatonon élni, biztonságban. Talán a legfontosabb közösségi érték, amit meg kell őrizni. A kormány mindent megtesz azért, hogy a rend, a békesség továbbra is fennmaradjon. Végül mindenkinek sikerekben gazdag új esztendőt kívánt. Az est során népszerű operett-csokor összeállítást hallhattunk Vámosi Katalin, Kálmánffy Ferenc és Kálmánfi Gábor előadásában, zongorán Bárkány Éva kísért. A gyönyörű dallamok után Ferenczy Gábor alpolgármester pohárköszöntőjében köszönetet mondott mindazoknak, akik sokat tettek Alsóörs töretlen fejlődéséért. Az újévi köszöntő baráti beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult, a finom vacsorát a Napraforgó Óvoda dolgozói készítették. Szendi Péter