Zimmer Feri a filmvásznon, Reviczky Gábor a pódiumon – óriási sikernek örvend a csopaki filmklub

Vastapssal érkezett, majd később búcsúzott a csopaki filmklub szépszámú közönségétől Reviczky Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Többek meglepetésére a Zimmer Feri vígjáték vetítésére maga is beült, mondván: régen látta a filmet, és lehet, hogy kérdeznek tőle olyat a nézők, amire nem biztos, hogy tud válaszolni – jegyezte meg a rá jellemző fanyar humorral. Úgy látszik, a Zimmer Ferinek huszonegy év után is kirobbanó a sikere, de nyilván a legtöbben, magáért a színészért, Reviczky Gábor miatt jöttek el. A Zimmer Feri üdülős jeleneteit a budapesti Római parton, a balatoni jeleneteit Balatonföldváron forgatták. Reviczky Gábor elmondta, hogy a II. világháborút követően ez volt az első hazai film, amely nem állami támogatásból, hanem négy magánszemély pénzéből valósult meg, mintegy 118 millió forintból. A népszerű színész arról is beszélt, hogy a film forgatókönyvét Tímár Péter rendező már 1978-ban megírta, de az akkori filmcenzúra nem engedte elkészíteni. Jack Nicholsonnak, Al Pacinonak, Clint Eastwoodnak, Robert De Nironak és Arnold Schwarzeneggernek többször kölcsönözte a hangját. Ebben a szerepben nem igazán érezte jól magát, mint kiderült, hangminta alapján az amerikai gyártók őt választották ki erre. Színházi munkái közül szívesen emlékezett vissza a Hegedűs a háztetőn című darabra, melyet a Vígszínházban Hegedűs D. Gézával felváltva játszottak. Bár szabadúszó, mégis rengeteget forgat. A neves színész jelenleg nyolc filmben játszik, ebből hét rendező elsőfilmes. A színpadi szerepek mellett ott van még a 2017 óta óriási sikernek örvendő Mi kis falunk című filmsorozat, melybe a lakosságot is bevonták. Pajkaszeget, – hivatalosan Pilisszentlélek, Esztergomtól nem messze – azóta turisták hada keresi fel, Teca kocsmája állandóan telt házzal üzemel. Rendkívül népszerű és közkedvelt a Reviczkyvel az erdőben című dokumentumfilm is. Február 26-án folytatódik a filmklub, Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművésszel, amikor is az Üvegtigrist vetítik le, majd március 4-én jön Scherer Péter Jászai Maridíjas színművész és a Made in Hungária és legvégül, de csak tavasszal, március 20-án, Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színművésznő és a Kalózok. A filmklub programjai 17 órakor kezdődnek, a rendezvényekre a belépés díjtalan. Szendi Péter