Duna-menti összefogás

Együtt fejlesztettek a térség geoparkjai

Veszprémben tartották a hatodik nemzetközi találkozóját annak a projektnek, melyben – eddig példátlan módon – működtek együtt a Duna-menti geoparkok. Eddigi munkájukat egy február végi sajtótájékoztatón a nagyközönség számára is érzékelhetővé tették.

Puskás Zoltán

Az Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Program (IDTEP) társfinanszírozásával 2.5 éves időtartamú, összesen tizennégy partner együttműködésén alapuló geoturisztikai projekt indult el 2017 januárjában. Az összefogás fő célkitűzései között szerepelt innovatív geoturisztikai termékek kialakítása, földtani örökségünk újszerű bemutatása, közös marketing megvalósítása, illetve stratégia kidolgozása a turizmusból fakadó környezeti terhek kezelésére – ismertette a főbb célokat Puskás Zoltán, a házigazda Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság irányítója. Mojca Gorjve Cavcic, az Idrijaigeopark vezetője hangsúlyozta: a turisztikai fejlesztések is jelentős nyomást gyakorolnak a természetvédelmi területekre. Erre reagálva olyan megoldásokat hoztak létre, melyek lehetővé teszik a különleges természeti értékek turisztikai desztinációként való bemutatását, ám kivédik ennek káros környezeti hatásait.Tapasztalatok megosztásával, úgynevezett pilot geoturisztikai termékek és új bemutatási módszerek fejlesztésével, tesztelésével kívánják elősegíteni a helyi lakosság bekapcsolódásának, illetve a geopark menedzsment-kapacitásának erősítését – ezáltal csökkentve a dunai és más unióbeli geoparkok közötti minőségi szakadékot. A projekt egyik legfontosabb eredménye a közös Dunai Geotúra, melynek kialakítása során a régiók közötti együttműködés erősítése mellett törekednek arra is, hogy a létrehozott innovatív geoturisztikai termékek növeljék a geoparkok ismertségét és a látogatók számát. Alexander Andrasann, a bukaresti egyetem képviselője kiemelte: valamennyi geopark speciális adottságaira egyenként lehetett építkezni. A Magyarországról irányított program a térség fenntartható fejlődését kívánja elősegíteni, nagy hangsúlyt fektetve a társadalmilag is hasznos innovációs tevékenységekre, és a kultúráért is felelős Duna-régió kialakítására. A projekt teljes értéke közel 1.7 millió euró. Ebből a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI) 257.000 euró értékű projektrészét 85%-ban az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja, 15%-ot pedig a Magyar Állam biztosít a nemzeti társfinanszírozás keretei között. A projektvezető partnere a szlovén Idrija UNESCO Globális Geopark. A Balatonfelvidéki Nemzeti-park Igazgatóság a Bakony- Balaton UNESCO Globális Geopark alapító és fenntartó szervezeteként vesz részt a projektben. A Duna vízgyűjtő területén fekvő országokból még számos UNESCO globális geopark működik közre: az osztrák Stájer Eisenwurzen, a horvát Papuk Natúrpark, az osztrák-szlovén Karawanken-Karavanke és a román Hátszeg- vidéki Geopark. A partnerek között találjuk még a szerb Djerdap Geoparkot, a cseh Vas-hegység Geoparkot, a szlovákiai Eperjes Egyetemet és a Szlovén Köztársaság természetvédelmi intézetét. A projekttevékenységek magas minőségéhez három stratégiai partner is hozzájárul szakértelmével: a portugál Naturtejo és a finn Rokua UNESCO Globális Geopark, valamint az Európai és Globális Geopark Hálózat. A munkafolyamat fontos magyarországi eleme a monoszlói Hegyestű Geológiai Bemutatóhely kiállító épületeinek átépítése, felújítása, s a belső kiállítás teljes, innovatív és látványos megújulása volt. A Badacsonyban és a Szent Györgyhegyen található tanösvények felújítása, illetve a Káli-medencében található Hegyestűtől a Kopasz-hegyig egy új vulkanológiai tanösvény kialakítása már megtörtént, mindezekhez kirándulásvezető füzet is készül. A projekt „Partnerség és Marketing” munkacsomagjáért a BFNPI felel. Hazai partnerével, a Bakony-Balaton Turisztikai Desztináció Menedzsmenttel szorosan együttműködik a dunai geotúra útvonalak összeállításában, és a projekt marketingtevékenységének megvalósításában. A promóciós eszközök közül az infostandok saját tervezésű berendezések, míg a tematikus digitális térkép az Eperjesi Egyetem szakembereivel közös fejlesztésének tekinthető. Tavasszal elindul a projekt tervezett kommunikációs kampánya is: online többek között a facebook oldal és a www. interreg-geotour.org, offline pedig elsőként a berlini utazás kiállításon való részvétel, amit újabb hasonló promotáló akciók követnek majd.