Tálos Ágota: számomra a festészet életszükséglet

Festőművész, grafikus, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) a Magyar Mecénás Programnak (MMP) és az Ausztrál Pasztellművészek Szövetségének (Pastel-Art Society Australia) tagja. A Zamárdi-Kőhegy Nemzetközi Művésztelep alapítója, kilencedik éve elkötelezett szervezője, amely professzionális művészek közreműködésével alkot egy közösséget. A Művésznő Zamárdiban él és a Balaton melletti táj, alkotói utazásai, a művésztelepek hangulata inspirálja alkotói munkáját. Nagykanizsáról származol, de már régóta élsz Zamárdiban. – Fontos számomra a Balaton mellett megélt táj. Külföldi és hazai útjaim közben megtapasztalt nagy hatású természeti élmények és a különös emberi karakterek inspirálnak. Képi átírásaim, alkotásaim ezekből az alapokból táplálkoznak. Kiállításaid alkalmával különböző technikákkal készült képeket láthatunk. Mitől függ, hogy olaj, akvarell, vagy pasztell készül? – A hangulataim, és a festeni kívánt téma együttesen határozzák meg. A pillanat, a hely, az emberi érzés atmoszférájának megragadása, egyszóval a képi mondanivaló, hogy melyik a legjobb eszköz a kifejezés a kép létrejöttéhez. Mit ad neked a festészet? Örömmel éled meg azt az időt, amíg egy kép elkészül? – A festészet nélkülözhetetlen lelki táplálék. Életszükséglet. A napi alkotói munka nélkül nehezen tudok meglenni. Ha épp nem is rajzolok, vagy festek, de akkor is a belső képeimmel foglalkozom. Képtárakkal ismerkedem, a művészettörténet és a kortárs művészetet tanulmányozom, vagy a zamárdi alkotótelepre, a Rajzköri munkámra készülök…sok a feladat. Tájképeid lenyűgözőek, Újszerű, egyedi stílus a tiéd. Törekedtél arra, hogy saját stílusod legyen? Olyan, amit rögtön felismer az ember, ha látja, hogy ez egy Tálos-kép? – A tájból sugárzó erőt szeretném átlényegíteni, transzformálni. Sokszor az alkimisták villannak az eszembe, szinte látom őket az anyagaikkal történő kísérleteikben, amint megtörténik ahogy a sok összetevő átalakul. Minőségében mássá lesz, egy különös szubsztanciává válik. Mondhatnám ez olyan, mintha egy új dimenzióba kerülnék a technika, a festés, az alkotási folyam által. A Balaton színvilága lenyűgöz. De így voltam az óceáni tájjal is Ausztráliában. Az ottani színhatások, és az óceán olykor félelmetes látványa a mai napig még álmaimban is visszatérnek és persze éberen is hatnak rám. 2016-ban második helyezést értél el az „Arc-Kép” meghívásos pályázaton 56 résztvevő közül. Portréidon mit láthatunk? – Fontos az alkotónak és a portré alanyának is, hogy a karakter, a személyiség lényegét fejezzem ki. Nehéz feladat és nagy elégedettség, ha sikerül papírra vagy vászonra vinni egy emberi arc, figura legkifejezőbb vizuális üzenetét. Sokfelé jártál a világban. Képeid köz- és magángyűjteményekben is megtalálhatók. Például Ausztráliába, Horvátországba, Németországba, Szlovákiába, Portugáliába és az Amerikai Egyesült Államokban is kerültek festményeid. – Nagyon örülök annak, ha egy-egy külföldi látogató viszi el a képeimet. Ezek többnyire a környezetemet, a Balatont érzékeltetik. A tudat, hogy távolabbi országokban is látható a balatoni táj, önmagában már az jó érzéssel tölt el. Ágota a napokban jött haza Olaszországból. Firenze, a Toszkán régió volt a célpont. Mielőtt elutazott, azt monda: – Ha csak rövid időre is, de sok szép dolgot, kivételes művészeti értékeket, szeretnék újra látni, felfedezni Firenzében, Sienában, San Gimignanoban, Ferrarában. Berlinger Ágnes