A plusz tíz centi hozadékai

Károsultak és kedvezményezettek – egy kutatás eredményei

Ami korábban természetesnek tűnt – a Balaton „tengernyi” vízmennyisége -, mintegy másfél évtizeddel ezelőtt erőteljesen megkérdőjeleződött. A szárazulatok, apró kis szigetek látványa drámai jövőt vizionált, s még a szakemberek számára sem volt egyértelmű, milyen beavatkozásokkal lehetne megmenteni a Balatont. Abban azonban egyetértettek, hogy a mederben tárolt víz a legértékesebb. E konszenzus eredményeképp a tó üzemi vízszintjét száztíz centire emelték, s a kedvező tapasztalatok hatására ismét jogszabályi módosítás született: a jövőben újabb tíz centiméterrel emelkedhet a Balaton vízszintje. A döntés ellentétes vélemények sokaságát hozta felszínre, ezért a Balaton Fejlesztési Tanács felkérte a fenntartása alatt működő társadalomtudományi kutatócsoportját egy hatástanulmány elkészítésére. Lapunk a kutatás eredményeinek összefoglalóját két részben – április és májusi számában – ismerteti meg olvasóival. /A szerk./ A kutatás a teljesség igényével készült el a Balaton-parti önkormányzati vezetők, szakalkalmazottak, strand és kempingtulajdonosok, üzemeltetők, valamint a balatoni kikötőket üzemeltetők, tulajdonlók körében. A vizsgálat során összesen kétszázhatvankét kérdőíves interjút dolgoztunk fel, illetve öt kiemelt jelentőségű vendégforgalmi és természeti indikátor huszonnégy éves naptári periódus alatt megjelent havi adatainak felhasználásával megvizsgáltuk a tóparti turizmus és a Balaton vízszintjének változásai között kibontakozó lehetséges együtthatások alakulásait. Az önkormányzatok körében végzett, a településüzemeltetés szabályozási vízszinttel összefüggésbe hozható feladatait feltáró vizsgálat során a negyvennégy – közvetlen Balaton-parti – település közül negyvenhárom esetében jutottak információkhoz kérdezőbiztosként a Balatoni Integrációs Közhasznú NKft. munkatársai. Az adatfelvételt harminckét polgármesterrel, három alpolgármesterrel, egy jegyzővel és főépítés – szel, illetve tizenkét önkormányzati dolgozóval teljesítettük. Az önkormányzati adatszolgáltatók által említett, ismétlődő alacsony vízszintből származó konfliktusok zöme a 2002–2005 közötti időszakra tehető. Ekkoriban a strandok vonzerőértékének romlása, az ott tapasztalható algásodás, A plusz tíz centi hozadékai Károsultak és kedvezményezettek – egy kutatás eredményei képződés, vízminőség romlás, és a fürdőzési feltételek negatív irányba történő elmozdulása jelentette a fő problémát. Ebben az időszakban a szenvedő státuszcsoportok a vitorlázók, a kikötők, a fürdőzők, a strandi szolgáltatók, elsősorban a déli parti önkormányzatok voltak. Ezzel szemben a megemelt, 120 centiméteres szabályozási vízszint idején a konfliktustérkép legfontosabb eleme a parti ingatlanok köre, amelybe magán-, önkormányzati- és állami tulajdonú egységeket is beleérthetünk. Az ingatlanokban az elöntések, a magas talajvízszint és az időjárási körülmények együttes hatására keletkező kár súlyos konfliktusokat robbantott ki a tulajdonosok és főképp az önkormányzatok között, de a vízügyi hatóság érintettsége sem elhanyagolható. A magas vízállás épített környezetre gyakorolt káros hatásait tovább erősíti a parti települések korszerűtlen, nem a jelenlegi szabályozási vízszinthez szintezett csapadékvíz-elvezető hálózata. A korábbi 110 centiméteres szabályozási vízszint kedvezményezettjei az önkormányzatok álláspontja szerint elsősorban a parti ingatlantulajdonosok, az alacsonyabban fekvő déli parti települések voltak. A károsult csoportban a vitorlázók, hajótulajdonosok és a hajózási szakma szereplői azonosíthatók a Balaton negatív irányba változó ökológiai állapota mellett. A megemelt vízszint kapcsán kedvezményezettekként elsősorban a gazdasági szereplők azonosíthatók: a korábban hátrányokat szenvedő hajósok, vitorlások, kikötők, a turisztikai szolgáltató vállalkozások, szállásadók járnak igazán jól az önkormányzatok véleménye szerint a megemelt vízszinttel. Az önkormányzatok helyzete ezzel szemben nehéz, hiszen a helyben megnyilvánuló konfliktusok legnagyobb része náluk csapódik le, ellátandó 18 feladat-többletet és jelentős humán-erőforrás szükségletet generálva. Súlyosan negatívan érintett státuszcsoport a parti ingatlantulajdonosok köre, a parti infrastruktúrát üzemeltetők, és összességében a déli parti, alacsonyan fekvő települések. A konfliktusok megoldását a partvédművek megemelése, a terep feltöltése, a vízkészlettel való felelős gazdálkodás, az iszapkotrás és a mederiszap-hasznosítás együttes alkalmazása jelentheti. A Balaton víztározó-kapacitásának növelése az önkormányzatok véleménye szerint nem képzelhető el a szabályozási vízszint további növelésével. A parti települések többségén jelentkezik valamilyen magas vízszinttel összefüggésbe hozható probléma a partmenti közúthálózatban. Ezek többsége a 120 cm, vagy az alatti vízállásnál is megjelenik. Egyes településeken főközlekedési utakat is veszélyeztet a Balaton, az útalap megsüllyed, a burkolat repedezik. Éves szinten a közutak karbantartására mintegy 120 milliós költségtételt kell, vagy kellene az önkormányzatoknak fordítani. Ahhoz, hogy ez a problematika tartós megoldást nyerjen, mintegy 10 milliárdos térségi beruházásra van szükség az önkormányzatok becslése szerint. A 120 centiméteres szabályozási vízszint hatásaiból eredeztethető fejlesztési szükségletek és karbantartási, rekonstrukciós feladatok az egész településre vetítve az önkormányzatokat képviselő válaszadók szerint éves-kétéves rendszerességgel mintegy 6 milliárd forintos fejlesztési forrást igényelnek összesen. Habár a rendszeres karbantartásra irányuló éves költségek jóval alacsonyabbak, a hosszú távú gazdasági és környezeti fenntarthatósági elveket és szempontokat figyelembe véve vélelmezhetően a tartós, több évtizedes időtávra megoldást jelentő, költségesebb fejlesztések végrehajtása tűnik indokoltnak. Az önkormányzati vezetők többségének véleménye szerint a part mentén húzódó zöldterületek, parti sétányok állapotának alakulását negatívan érinti a megemelt szabályozási vízszint. E területek döntő hányadát a 120 centiméteres vízállás kedvezőtlenül befolyásolja. A leggyakoribb probléma a part menti területek időszakos elöntése, ebből következően a tartós vízborítás által generált állagromlás, a zöldterületek növényzetének károsodása. A kárelhárítás éves-kétéves rendszerességgel jelentkező térségi költsége mintegy 201 millió forintra rúg, ez települési átlagban 8 millió forintnyi fejlesztési igényt jelent. Ugyanakkor a megemelt vízszinthez illeszkedő, hosszú távú műszaki megoldást kínáló parti sétány és zöldterületi fejlesztések becsült, összesített térségi költsége 16,4 milliárd forint, ami mintegy két évtizedre nyújthat megoldást, változatlan szabályozási vízszint mellett. A partvédelmi rendszerek kapcsán a leggyakrabban jelentkező problémakörök a jég- és fagykár, a süllyedés, mállás, a partvédmű eróziója, valamint az elhabolások, elöntések. A szennyvízcsatorna-hálózat megemelt szabályozási vízszinthez köthető negatív érintettségét a települések többsége jelezte. A becslések szerint nagyjából 115 kilométer hosszban érinti hátrányosan a Balaton környékén található szennyvízcsatorna-hálózatot a magas vízszint. Az e téren jelentkező legtöbb probléma a magas talajvízszinttel van összefüggésben, de gyakori jelenség a csatornafedelek elöntése is. A különböző műszaki megoldásokat, mint a vízzáró akna és csatornarendszer, aknák és vezetékek megemelése, megfelelő partvédmű hálózat kialakítását tartalmazó fejlesztési szükségletek együttesen megközelítik a 8 milliárd forintot, azonban feltételezhető, hogy a hálózatos projektek teljes körű megvalósításának igénye miatt jóval nagyobb lehet egy, a megemelt vízszinthez történő alkalmazkodás jegyében végrehajtott átfogó csatornahálózati rekonstrukció költsége a Balaton-parti településeken. Hasonló jellegű problémák azonosíthatók a települési csapadékvíz-elvezető hálózatok vonatkozásában is. A 110 centiméteres szabályozási vízszint idején a települések többségén nem jelentkezett érdemi probléma a csapadékvíz-elvezetésben. A megemelt szabályozási vízszintnél már a települések kétharmadában felmerül a felszíni vizek elvezetéséhez köthető negatív esemény. A térségben éves szinten megközelítőleg 9 millió forintos fenntartási, karbantartási költség jelentkezik településenként a nem megfelelően működő csapadékvíz- hálózat miatt, ez térségi szinten meghaladja a 176 millió forintot. A többség véleménye szerint az e téren jelentkező problémákra megoldást a rendszerbe épített átemelők, zsilipek létrehozása, valamint átfogó rekonstrukció jelenthet. Regionális szinten a tartós megoldást biztosító műszaki beruházások több mint 10 milliárd forintos forrást feltételeznek belterületi csapadékvíz elvezető rendszerekben. A parti ingatlanvagyon károsodása a 120 centiméteres vízállásnál már számottevőnek tekinthető a vizsgálat eredményei alapján. A Balaton-parti települések mintegy kétharmadában azonosítható olyan, magas vízállásból eredeztethető jelenség, amelyek a parti ingatlanvagyont negatívan érintik. Ezzel szemben kevesebb, mint a települések egynegyedén azonosítható olyan hatás, ami a parti ingatlanok kedvezményezett voltát mutatja. A károsulti minőségben megjelenő parti ingatlanvagyon az önkormányzati válaszadók becslése szerint megközelítőleg 80 milliárd forintos értéket képvisel. Természetesen ezeket a becsléseket óvatossággal kell kezelnünk, azonban a kedvezményezett státuszban lévő ingatlanvagyon értékével – ez mintegy 21 milliárd forint – összehasonlítva, mégis figyelemre méltó adatról beszélhetünk. Éves szinten mintegy 1 milliárd forintos becsült kár keletkezik a parti ingatlanvagyonban a Balaton mentén. A káresemények között legtöbbször a telkek elöntése jelenik meg, de nem elhanyagolható a tartós vízborítás hatására kialakuló épületkár sem, ami súlyos konfliktusokat eredményez az ingatlantulajdonosok és a helyi önkormányzatok között. A problémák átmeneti megoldása mintegy 5,5 milliárd forintot emésztene fel a településvezetők becslése szerint, azonban a hos – szú távú megoldás már mintegy 17 milliárd forintba kerülne ezen vagyontárgyak kapcsán. Az egyes Balaton-parti településeken található magas partfalak állékonyságát a bányakapitánysági szakvélemények szerint ugyan bizonyíthatóan nem befolyásolja a Balaton megemelt vízszintje, kilenc település vezetője azonban jelezte, hogy álláspontja szerint a magas vízállás érdemi hatással van a tóhoz viszonylag közel magasodó, jellemzően löszös szerkezetű partfalakra. Jelenleg a témában nem rendelkezünk a geológiai tudományok által megalapozott vizsgálati eredményekkel, azonban az önkormányzatok részéről felvetett problémák ennek szükségességét támasztják alá. Amennyiben valós a településvezetők által említett beavatkozási igény, a partfalak esetén mintegy 1,5 milliárd forintos fejlesztési igény rögzíthető. Az önkormányzatokat képviselő válaszadók többségének véleménye szerint a Balaton szabályozási vízszintjének emelése nem folytatható. Ennek oka az adatközlők szerint, hogy irreálisan nagy költségráfordítással lehetne csak biztonságosan tovább emelni a vízszintet, valamint már a jelenlegi helyzet is számos súlyos konfliktust generál. A víztározó kapacitás növelésének reális útját a későbbiekre nézve az önkormányzatok vezetői az átfogó mederkotrásban, valamint a regionális vízvisszatartási hálózatok fejlesztésében látják. A BAHART üzemeltetésben álló kikötők tekintetében a következő megállapítások tehetők. A hajók merülési mélységigénye a közforgalmú személyhajó kikötők esetében egységes, 230 cm, a két kompkikötő esetében 200 cm, a vitorláskikötők esetében változó, átlag 194 cm. Alacsony vízállás mellett jelentkező három legfontosabb probléma a mederaljzat eliszaposodása, a negatív tartalmú médiahíresztelések, illetve akadályozottá válik a hajók kikötőkből való ki-, és befelé irányuló közlekedése. Az átlagosan alacsony vízállás okozta kikötői problémák orvoslása érdekében egységesen a kikötők teljes mederaljzatának 1,00 méter mélységig megvalósuló kotrását ítélték indokoltnak. A kotrás elvégzésének költsége a kikötők mederaljzatának területi kiterjedése szerint értelemszerűen eltér, az összegek 34 millió és 1 milliárd forint között szóródnak. A teljes összeg mintegy 6,2 milliárd forint, valamennyi bekerülési összegbecslést figyelembe véve egy kikötőre átlagosan 281,5 millió forint jut. Gyakran jelentkező probléma a kikötők területén elhelyezkedő építmények lábazatainak, alapozásának vizesedése, a kikötők területének részleges vízelborítása és a belvizesedés. A mólók víz alá kerülésének problémáját a szántódi és a tihanyi rév kapcsán, a hajók kikötése, és az utasok ki- és beszállása vonatkozásában emelték ki a válaszadók. A megoldás a partvédő művek, kőrakások megemelése, amelynek megvalósíthatósága érdekében aláhúzásra került, hogy feltétlenül szükséges lenne egy balatoni kőberakó hely létesítése is. A javaslat megvalósításához az adatközlő szerint összesen mintegy 1,5 milliárd forintra volna szükség, egy kikötőre átlagosan 68,4 millió forint jut. A kikötőkben az alacsonyabb vízszint által okozott eliszaposodás problémájának végleges, de legalábbis tartós bekerülési költsége sokkal súlyosabb. Oláh Miklós kutatásvezető folytatás a májusi lapszámban