Balatonmáriafürdő: elkészült a csapadékvíz elvezető rendszer

Április közepén hivatalosan is lezárult a Balatonmáriafürdőt érintő csapadékvíz elvezető hálózat fejlesztésének II. üteme is, miután Galácz György polgármester, Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, és Kovács Tamás, a kivitelező cég vezérigazgatója részvételével ünnepélyes keretek között is megtartották a projekt zárórendezvényét. A település önkormányzata két évvel ezelőtt kötött támogatási szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságával a település csapadékvíz- elvezetés gondjainak megoldására. A beruházás értéke meghaladja a háromszáztízmillió forintot – a teljes összeg vissza nem térítendő támogatás. Balatonmáriafürdő csapadékvíz projektje két ütemre, ezen belül hat különböző tervezési szakaszra osztódott. Az első ütemben két rész kivitelezése valósult meg: a Rákóczi utca és környéke, a Vilma utca csapadékvíz elvezetése, valamint a Gróf Széchényi Imre téri zárt csapadékcsatorna kiváltása és a Dózsa György utcán padkafolyókák kiépítése. A munkálatok során több mint ezer méter csapadékvíz csatorna és közel kétszázötven folyóka csatorna került kiépítésre. A beruházás második szakaszában többek között a Keszeg, Akácfa, Őrház és Faluház utcák csapadékcsatorna kiépítése történt meg, csaknem négy kilométer hosszan, valamint a program része a Gróf Széchényi Imre téri zárt csatornaszakasz tisztítása is. SF