Közadakozással jutottak két hajóhoz a vízimentők

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata július 16-án két mentőhajó megvásárlásának segítségét kérve adakozási felhívást tett közé, a pénz 48 óra alatt összegyűlt. A lakossági adomány 5,3 millió forintot tett ki, a jelentős turisztikai érdekeltségekkel rendelkező Opus Global Nyrt. és leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. pedig 12 millió forinttal járul hozzá a vételárhoz. A Fecske és Kócsag nevet kapott két új mentőhajót a Balatonfüredi Yacht Clubban tartott ünnepségen vette birtokba a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. Az elnevezés üzenet értékű: mindkét védett madár hozzátartozik a balatoni tájhoz. A kócsag a magyar természetvédelem címermadara, a fecske pedig a szerencse egyik jelképe a magyar néphitben. – Amikor meghirdették a gyűjtést, tudtuk, hogy a felhívás nekünk is szól. Az üzleti világnak is van tennivalója azért, hogy a vízimentők a jövőben is azt tehessék, amire vállalkoztak. Felelősen gondolkodó tőkepiaci szereplőként és turisztikai szolgáltatóként nem volt kérdés, hogy kipótoljuk a hiányzó összeget. Ilyen szükségletek esetén a cél felkarolása az üzleti világ felelőssége is – mondta az átadó ünnepségen az Opus Global Nyrt. elnöke, Mészáros Beatrix. A Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója, Hülvely István a szállodalánc vendégeinek nevében is háláját fejezte ki a szakszolgálat áldozatos, professzionális munkájáért. – A vízimentőknek köszönhetően a hozzánk betérő vendégek a vízen és a vízparton egyaránt biztonságban érezhetik magukat. Az ő felelősségvállalásuk is hozzájárul ahhoz, hogy vendégeink elégedetten térnek vissza hozzánk – mondta Magyarország piacvezető szállodaláncának irányítója. Szimbolikus, hogy a mentőflotta a szakszolgálat alapításának 20. évében bővül a speciális járművekkel, így azok születésnapi ajándéknak is tekinthetők. – Boldog vagyok és meghatott – köszönte a vízimentők nevében Bagyó Sándor elnök a civil és az üzleti szféra példás összefogását – Igyekszünk megszolgálni, ahogy tettük azt mindig, az elmúlt 20 évben is. A két új hajó nagyon nagy öröm és nagy felelősség is egyben. Egyesületünk 1999-es megalakulása óta civil szervezetként működik normatív állami támogatás nélkül önerőből, civil szervezetek, cégek és magánszemélyek összefogásával és támogatásával, olykor egyéb állami forrásokból, például pályázatokon elnyert pénzből tartja fenn magát. Mi segítjük a lakosságot, ők pedig segítenek minket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 48 óra alatt sikerült összegyűjteni egy jelentős pénzösszeget, aminek felhasználása egy jó célt és a köz érdekeit szolgálja majd. Hálával és köszönettel tartozunk mindenkinek, akik támogatnak minket a vállalt feladataink végzésében. Fecskét és Kócsagot kifejezetten mentési célokra alakították ki. A 200 lóerős motorral felszerelt, 7 méter hosszú hajók könnyen irányíthatók, és bármilyen időjárási körülmények között bevethetők. Tágas fedélzetüknek köszönhetően 6-8 személy kimentésére is alkalmasak. A két hajó tökéletesen illik a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának sürgősségi betegellátó- és mentő flottájába. Megvételüket a cég megszűnése tette lehetővé, A vízi járműveket korábban a Red Bull Air Race műrepülő-sorozat egyik alvállalkozója üzemeltette. A két hajó szolgálatba állítását üzembe helyezési eljárás, vizsgáztatás, kiegészítő felszerelésekkel való ellátást követően Szent István ünnepére tervezik.